BÁBSZÍNHÁZI VILÁGNAP

Art Limes | 2026-03-21

A Nemzetközi Bábművész Szövetség kezdeményezésére 2003 óta március 21-én ünnepli a szakma és a közönség a bábszínházi világnapot. Ebben az évben a Színházi Kritikusok Céhe életműdíjával 2025-ben kitüntetett Blasek Gyöngyi, a Budapest Bábszínház társulatának tagja fogalmazta meg a világnapi üzenetet.

"A Magyar Bábművészek Szövetsége megkért, hogy miután én vagyok ennek a műfajnak a legidősebb, aktív képviselője, fogalmazzam meg gondolataimat e jeles ünnep kapcsán. Köszönöm a lehetőséget!
Az UNIMA Nemzetközi Bábművész Szövetség 2003-ban hozta létre e nagy jelentőségű művészeti ünnepet, melyet az egész világon március 21-én tartanak: a BÁBSZÍNHÁZI VILÁGNAP. 
A felhívás szövegét olvasva szokatlan gondolatok kavarognak a fejemben. 
BÁB SZÍNHÁZ VILÁG NAP  Ezt így is lehet olvasni? Igen! Nagyszerű, a lényegnél vagyunk! Kimegyek a szabadba, süt a NAP. Az ujjam hegyére egy golyót teszek. Máris kész az alkotás! A BÁB megmozdul, életre kel! A földön megjelenik a báb árnyéka. Állok a tér közepén, a kezem mozgatom, az árnyéka megnyúlik. Körülöttem hömpölyögnek kicsik és nagyok. Egyszer fel, egyszer le. Máris kész a SZÍNHÁZ!
Évezredek óta így készült és készül a mai napig a VILÁG bármely pontján a művészi alkotás: Oszakától Kumamotóig-Pekingtől Hongkongig- Párizstól Avignonig- Győrtől Nyíregyházáig- Budapesttől Pécsig Nekem elhihetik, mindegyik városban jártam! A magyar bábművész szakma: Óriási! Erős! Rendkívül tehetséges! A Színház-és Filmművészeti Egyetemen a bábszínész képzés már évtizedek óta kiváló. Köszönet a remek tanároknak! Minden bábszínházhoz érkezik a képzett utánpótlás. Életben tartják a műfajt.
Az amatőr bábjátszás és bábkészítés szintén virágkorát éli! Kemény Henrik szelleme elképesztő energiát sugároz. A budapesti és vidéki művelődési központok kiváló lehetőséget adnak az amatőr bábos mozgalomnak. Most, a Bábszínházi Világnapon azt üzenem, hogy mi, akik ebben a nagy kavalkádban alkotunk, pontosan tudjuk, milyen csoda keletkezik a fejünk, szívünk, kezünk, egyszóval az egész testünk és lelkünk által. Ezért óriási a felelősség, hogyan viselkedünk, mit tanítunk, milyen példát mutatunk a fiataloknak! Ez nélkülözhetetlen ennek a csodálatos műfajnak a műveléséhez.
 
ÉLJEN A BÁBSZÍNHÁZI VILÁGNAP!"
 
Portréfotó: Hamarits Zsolt
 
Főkép: