Krajcsovics Éva Szavak című kiállítása

"A képek némák, de ha jól kérdezzük őket, válaszolnak. Beszélhetnek az alkotójukról, a létrehozásuk szándékairól, de beszélhetnek önmagukról, rejtett belső életükről, titkaikról is." (Krajcsovics Éva)

Látható és láthatatlan kereszteződésében vagyunk, köztes időben és köztes térben, mert a művészeti és a szakrális események az időt és a teret át tudják változtatni különleges és kivételes szférává: titok és misztérium ragyog fel ezen a különleges és kivételes eseményen, ahol a színek, a hangok és a titok kapcsolódik össze Krajcsovics Éva festményei, Klukon Edit zongorajátéka és Joseph Haydn muzsikája nyomán.^[1]

A képek ezzel a titokkal lépnek képi-képes párbeszédbe, hiszen Krajcsovics Éva festményeinek eleve és eredendően jellemzője az, hogy tartalmazzák és megjelenítik a sejtetést, a rejtélyt, a titkot. Az emberi arc titkát, a föld és az ég találkozásának rejtélyét, a kimondatlan sejtetését.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Az itt látható képek nagy részén felsejlő formák az emberi arcra utalnak, a fény hatására, a fénnyel együtt rajzolódik, bomlik ki a képfelületen nyomuk, különféle lenyomatot hagynak: egy-egy vonás, mimika jelei, árnyalatok sejlenek fel rajtuk vagy még inkább bennük: hiszen ezeknek a képeknek mélységük, sűrűségük lesz ahogy a festékrétegek egymásra simulnak vagy feszülnek, ahogy a színek rengetegéből egységes felületet alakít ki a festő szeme és keze.

 A színek visszafogottak, de erőteljesek, az alapszínek közül a kék jelenik meg erőteljesen, vagy a piros halványan, de a legtöbb festményen sajátos Krajcsovics Éva-színkeverékek, amelyek speciálisan jellemzők képeire, legyen az szürke vagy halványlila vagy rózsaszín fehérrel, vagy sötétlilából előbukkanó vörös. A színek és az absztrakció és figuralitás határán mozgó formák ugyanolyan hangsúlyt kapnak a festményeken. Ezek a képek utalások, ahogy a titok is utalás: tudott és nemtudott egyszerre: megfejthetetlen, de folyamatosan megfejtésre szólító, egyszerre megnyugtató és felzaklató. Mert az embernek szüksége van a titokra, de annak feltárulására és újra bezáródására is. Krajcsovics Éva képei ezt a bezárkózó kitárulást fogalmazzák meg a szavak képi nyelvén.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem lényegtelen megemlíteni a kiállítás festményeinek konkrét anyagát sem, amely szintén jelentést és jelentőséget hordoz: a négy olajképen kívül a többi kép egyedi, merített papírra készült akvarell, az anyag érzékenységén kívül az installációjuk is esetlegességet hordoz: lebegés, ki-be hajlás, megmozdulás, bemozdulás akár egy-egy fuvallatra is: az emberi esendőség mozzanatai. Ugyanakkor ez a lebegő megmutatkozás jelképesen nemcsak esendőség, de a tartás és a méltóság kifejeződése is. 

Mindazt pedig az odaadó, figyelmes jelenlét fedezheti fel, hogy ez a nagyon személyes, szubjektív festészeti világ mennyire univerzális, milyen mélyen megszólító saját szavaival a színek nyelvén. Ilyen értelemben a szavak színek és a színek szavak. Harmóniájuk, csendességük, halk és visszafogott megszólító erejük illeszkedik a lét és nemlét határkérdéseihez, így az Ünnep titkához, horderejéhez is.

Látható és láthatatlan kereszteződésébe helyez bennünket.    

Máthé Andrea

A szöveg a megnyitó szerkesztett, módosított változata.

További képek