Te magad légy – A II. Nemzetközi MonoBáb Fesztivál Szombathelyen

Valamire nagyon ráérzett a szombathelyi Mesebolt Bábszínház, amikor tavaly kitalálta az évadzáró MonoBáb Fesztivált. (Többnyire) könnyen mozdítható, a báb esszenciáját fölmutató, változatos, invenciózus előadások – jutalomjáték mindenkinek. A második alkalom után kimondható, hogy a fesztivál tényleg van – sőt: üdvözlendő „hagyomány”.

A múlt évben ünnepelte 30. (professzionális) születésnapját a Mesebolt, az első MonoBáb Fesztivál teljesítette ki az évforduló megünneplését. A kicsi, de erős társulathoz illő „monobáb” mindenképpen jutalomjáték, színésznek, nézőnek egyaránt: kihívás és attrakció.  Mutatvány, a szó legszebb értelmében. A legtisztább személyesség – és a legtisztább absztrakció. Ráadásul szinte tapinthatóvá teszi – egyszersmind megszabadítja közhelyességétől – az állítást, hogy a színész soha nincs egyedül, nincs magában, ha más nem, ott van partnernek a közönség. A bábszínházban hatványozottan érvényes ez az állítás - a bábszínész tényleg soha nem lehet egyedül –, ráadásul a legfeljebb zenészi közreműködéssel megtámasztott szólójáték a lehető legplasztikusabban, legtisztábban  mutatja meg, hogy „minden lehet báb”;  akár a két ujjunk is. A colstok pedig  a legnagyobb átváltozóművész.

Turlututu és Dömdödöm

Pont ezt bizonyítja Maja Kunši a Ljubljanai Bábszínház szlovén-francia koprodukcióban készült pöttömszínházi  - 2 éves kortól ajánlott –, fesztiválindító előadásában, a Gazdag Erzsi Teremben (ez a Mesebolt kamaraterme). A Turlututu szerzője Hervé Tullet, rendezője Matija Solze, a színésznő pedig  olyan könnyedén, olyan nagyvonalú egyszerűséggel, csak részben tanulható, határtalan belső szabadsággal – és egy régimódi bőrönddel, amelyben az egész világ elfér - lép be a játéktérbe és veszi föl a kapcsolatot közönséggel, hogy öröm nézni.  A gyerekek az első pillanattól minden ízében értik-érzik a gyakorlatilag szavak nélkül (bár a „turlututu” sokszor, ezer árnyalatban, fantasztikus telítettséggel hangzik el), a legegyszerűbb tárgyakkal, gesztusokkal, zenével, mozgással, jól adagolt ismétlésekkel kommunikáló „történetet”. Élvezik és részt vesznek benne. Turlututu kicsit mintha Lázár Ervin Dömdödömjének közeli-távoli rokona volna, és nem csak azért, mert  trükkös-mágikus, „igazi” könyvből tűnik elő – vagyis tűnik el a fikció szerint. Turlututu keresése közben Maja Kunši a gyerekkel együtt új értelmet ad még az obligát vonatozásnak is. A fináléban azonban ezúttal egy totyogó kétéves viszi el a show-t: néhány riadt, de legalábbis tanácstalan pillanat után végül csak fölfénylik a mosolya, miközben a színpad közepén lecövekelve ki nem engedné a tenyeréből, óvatosan tartja-őrzi a csillagport.

A szó ereje és az alvó tündér

Ha Turlututu keresése közben eszünkbe jut Dömdödöm,  a világ karbantartója (és karban tartója)  mindjárt meg is említi őt Matola Norbert a Lázár Ervin Teremben színre kerülő, nagyobbacskáknak szánt Autósmesében, amely a zalaegerszegi Griff Bábszínházból érkezett (szerző: Berg Judit, színpadi adaptáció: Szabó Attila, rendező: Csató Kata). Ebben meg pont az a szép, hogy az ötletes tárgyjáték mellett megtapasztalhatjuk a szó, a mese nem múló erejét: hogy mennyire képes magával ragadni a 4 éven túli gyerekeket. „Láttatok már alvó tündért?” – kérdezi a folyton valahol matató-szöszmötölő, kedélyes-mackós, kertésznadrágos nagy gyerek a színpadról, mire valahonnan a nézőtérről rögtön érkezik a komoly, tárgyilagos válasz: „Én láttam.” 

Fesztiválhangulat az MMIK-ban

A II. Nemzetközi MonoBáb Fesztivál magánadományból valósulhat meg, belépő nincs. Az a lényeg, hogy igazán láthatóvá váljon a bábszínház – mert megérdemli. Az előadások sorrendje a közönség életkorának emelkedését követi: előbb a legkisebbek, aztán a nagyobbacskák, aztán a felnőttek (nem mintha nem  ámulnánk már a pöttömszínházi előadáson is). A tavaly fölavatott és jól bevált, árnyas fesztiválsétány a szeszélyes időjárás miatt most árván marad: a szabadtérre tervezett produkciókat is a bábszínházban láthatjuk, de ez mit sem von le a fesztiválhangulatból. A bábszínház terei megnyílnak, a lassan megszokott oldalsó Mesebolt-bejárat helyett most a főbejáraton jutunk be az MMIK-épületbe (ma: művészeti népfőiskola, de a közbeszédben máig az MMIK névre hallgat, ezt lehetetlen lecserélni). Szóval a bábszínház bérlőként lakik az MMIK-ban, ahol most az  aulában is nagy a zsongás: a meseboltos színészek folyamatosan  kézműves-foglalkozásokat tartanak a gyerekeknek.

Fábólfaragott Péter elindul  

A ljubljanai vendégjátékkal párhuzamosan pedig premiert tart a Mesebolt, választás elé állítva a közönséget. A Fábólfaragott Pétert az eredeti tervek szerint a szabadtéri színpadon mutatta volna be Kovács Bálint, de sebaj: a Lázár Ervin Terem is jó hely. A rendező, Schneider Jankó már a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy igazán megérett az idő Bálint számára egy (újabb) szólójátékra. Ehhez a játékhoz teremtett tenyérnyi (asztalnyi) játékteret Trifusz Péter. „Bármi kihúzható ebből az asztalból” – mondta Schneider Jankó. A népmesék világából ismerős Fábólfaragott Péter a favágó és felesége hiányérzetéből született, hősnek még a kis királyfinál is kisebb – viszont nagy bátorságra vall, hogy „egy szál rozsdás karddal” végigmegy a kitűzött úton. A fesztiválon elinduló Péterrel a 2026/27-es meseboltos évad bérletes kínálatában találkozhatunk.

Nem is a mese, hanem a mesélés

A délutánt Fabók Mancsi Bábszínháza nyitja: a tét az, hogy bekerülhet-e  a királyfi a halhatatlanság országába. A mese és a mesélő már majdnem bekerült (a bábokról nem beszélve):  ez egy több mint  tizenöt éve működő előadás, de olyan friss, mint a születése pillanatában. A közönség kicsordul a  Gazdag Erzsi Teremből,  Fabók Mariann pedig  (Mátravölgyi Ákos csodás díszletében, Keresztes Nagy Árpád főkolompolásával) az időkerékkel együtt működésbe hozza azt a világgal egyidős, örökfiatal, kiapadhatatlan tudást, az áradó-teremtő mesélés tudományát, aminek csak kevesen vannak a birtokában. Nem is a mesére figyelünk, hanem a mesélésre. A végén mindenki örömmel veszi a bábos gyorstalpalót. Kesztyűsbáb, bunraku, maszk – bábok: Lellei Pál, Opra Szabó Zsófia –, de Fabók Mariann képes bábot csinálni akár önmagából: ősöregasszonyként a tekintete is megváltozik. A technikák megmutatásával a titok úgy lepleződik le, hogy mégis titok marad.

Jégolvasztó ragyogás

2026 tavaszán volt a bemutatója a zalaegerszegi Griff Bábszínházban Stekbauer-Hanzi Réka egyszemélyes előadásának, amelynek (Fabók Mariannhoz hasonlóan) ő a rendezője is. A titokzatos-távoli északi tájakra vezető számi népmese bábszínpadi változatának szerzője Oltean Márk, a tervező Matola Norbert.  Az  artisztikus, nagyméretű díszlet nem is egyszemélyes előadást sejtet. Az archaikus bábokkal, maszkokkal operáló mese a rénszarvas és az ember hajdani közeledését és találkozását beszéli el. Stekbauer-Hanzi Rékát már abban a bábszínész-vizsgaelőadásban megjegyeztük, amelyet Bartal Kiss Rita rendezett néhány éve a marosvásárhelyi egyetemen. Örömmel konstatáltuk, hogy végzett bábszínészként aztán a Griffhez szerződött. Belső ragyogása fölolvasztja a legmakacsabb jeget is.

Azt meséld el, Bohus

Tavaly a hétpróbás Patkó Bandival érkezett, most A kisgömböc vérbő-nyálcsordító történetét hozta el a MonoBáb Fesztiválra Bohus képében a Fabók Mancsihoz hasonlóan nagy mesélő: Czéh Dániel. Belakja a Gazdag Erzsi Termet, belakna bármit: a pincétől a padlásig. Megnéznénk-meghallgatnánk akárhányszor. Azt meséld el, Bohus – bábszínházban, szabad ég alatt, bárhol. (A KL Színház és a veszprémi Kabóca Bábszínház produkciója.)

Te magad légy

A hetedik előadásra is megtelik a Lázár Ervin Terem. Barabás Bíborka egyetemi gyakorlatra érkezett a szombathelyi bábszínházhoz, játszik például a nemrég véget ért ASSITEJ-biennálén Üveghegy-díjjal és a színészi összjátékért különdíjjal elismert Lila fecske-előadásban. Most Csató Kata igazgató úgy konferálja föl, hogy időközben lekopott a neve mellől az „eh.”: már diplomás bábszínész. A MonoBáb Fesztiválra vizsgaelőadását hozta el.

Az Itt vagyok, hát élek – Frida című monodráma Frida Kahlo élete alapján készült: testről és lélekről. Írta, rendezte, játssza: Barabás Bíborka. „Milyen érzés olyan testben élni, amely folyton cserbenhagy? Hogyan lehet kimenekülni belőle és kifesteni magunkból a fájdalmat?” A színlapon föltett kérdésekre adott válasz – maga az előadás – érett, telített, ökonomikus, sallangmentes, fájdalmas, szép. Kevés szó, kevés eszköz, visszafogottan erős, belülről sugárzó személyiség, bársonyosságában karcos beszéd- és énekhang. Kemény és lágy, szelíd és határozott, gyöngéd és eltökélt. A popkulturális ikonná vált mexikói festőművész/nő közismert, jellegzetes attribútumai úgy jelennek meg vele és általa a színen, hogy  képes elkerülni a közhelyességet. A bábszínház pedig lám,  képes megfogalmazni és fölmutatni a Frida Kahlo-sorsot egyetlen képben. A térben fölfüggesztett (mintha-marionett)  fűző/szoknya – amely rögzíti-összetartja a sérült-roncsolódott testet – élettelenségében önálló életre kel: Frida-szinekdoché, héj, imágó, önreflexió. Frida itt van – és nincs itt. A vizsga a mindenestül jól vizsgázó II. Nemzetközi MonoBáb Fesztiválon csillagos ötöst: vastapsot ér.

Én: ez valaki más. A hetedik te magad légy. Az MMIK-aulában már hangol a Four Sides zenekar: most kezdődik a tánc.

(A II. Nemzetközi MonoBáb Fesztivál a szombathelyi Mesebolt Bábszínházban, 2026. június 5-én)

Fotó: Kaczmarski Ágnes/Mesebolt Bábszínház

További képek