ÉLŐ MAGYAR FESTÉSZET 2026
Három generáció, egy időben – a magyar festészet jelenideje Szombathelyen.
A Magyar Festészet Napja több mint két évtizede kapcsolja össze a magyar festészeti élet szereplőit. A 2002-ben művészek és szakmai közösségek összefogásából indult kezdeményezéshez az előző évek tapasztalatai alapján évente mintegy 150 kiállítás, szakmai és kulturális program kapcsolódik, megközelítőleg 50 magyarországi településen. Múzeumok, galériák, művészeti intézmények, alkotóközösségek és művészek részvételével a Magyar Festészet Napja mára országos szakmai együttműködéssé vált.
Ennek az együttműködésnek kiemelt központi eseménye az Élő Magyar Festészet, amely évről évre egyetlen kiállításban állítja egymás mellé a magyar festészet három alkotói generációját. A doyenek életművei, a pályájuk meghatározó szakaszában járó középgeneráció és a fiatal festőnemzedék munkái nem kronologikus áttekintésként, hanem a kortárs magyar festészet egyidejű és egymással párbeszédben álló pozícióiként jelennek meg.
A három generáció együttese egyszerre rajzol ki különbségeket és kapcsolódásokat. Megmutatja, hogyan élnek tovább és alakulnak át festészeti hagyományok, milyen kérdések foglalkoztatják a jelen meghatározó alkotóit, és milyen új szemléletekkel lép színre a következő generáció. Az Élő Magyar Festészet így nem pusztán reprezentatív csoportos tárlat, hanem a magyar festészet mindenkori jelenének keresztmetszete.
HÁROM GENERÁCIÓ – HÁROM KURÁTORI NÉZŐPONT
A 2026. évi kiállítás három szekciója önálló szakmai koncepció alapján szerveződik.
A Doyenek szekció kurátora Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke; a Középgeneráció kurátora Dr. Horváth Dániel DLA festőművész; a Fiatal generáció kurátora Határ Attila festőművész. A szombathelyi kiállítás társkurátora Zakariás István.
A Szombathelyi Képtár tereiben előreláthatólag 120–140 mű kerül egymás mellé, lehetőséget teremtve arra, hogy a látogató egyetlen kiállításon belül találkozzon különböző generációk alkotói gondolkodásával és festészeti pozícióival.
Az Élő Magyar Festészet 2026 október 18. és november 22. között látogatható a Szombathelyi Képtárban.
ÉLŐ MAGYAR FESTÉSZET 2026 – Doyenek | Középgeneráció | Fiatal generáció
Megnyitó és díjátadó: 2026. október 18., vasárnap, 15.00
Kiállítás: 2026. október 18. – november 22.
Helyszín: Szombathelyi Képtár, 9700 Szombathely, Rákóczi Ferenc u. 12.
Rendezők: Magyar Festészet Napja Alapítvány, Szombathelyi Képtár