Válaszok helyett kérdések – Gerlóczy Gábor új tárlata kapcsán
A sümegi Püspöki Palotában bemutatott Átmenet című időszaki kiállítás fényben oldódó festményei túlmutatnak önmagukon, és a láthatón túli valóság felé irányítják a figyelmünket. (Sümegi Kata írása)
Mit értek én a kortárs magyar képzőművészetből? – Biztosan vajmi keveset. De most mégis megragadom az alkalmat, és megpróbálom megérteni, szubjektív szűrőmön átcsorgatni a nemrég megnyílt tárlatot a palota termeiben.
Nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy összevessem a tavalyi kiállítás képeivel, mert még élénken élnek bennem az akkori benyomások Gerlóczy Gábor festményeiről, melyek a melankolikus érzéseket transzformálták át, mintegy varázsmozdulatra, az arany sáv és a légies buborékok megjelenítésével. A melankolikus érzések a legkorábbi képein számomra nagyon is a földi világhoz köthetők: valahogy nem tudom elképzelni, hogy az égi szféráknak tulajdonított könnyed derűvel és ragyogó örömmel ellentétes, szinte a lelkünkre „nehezedő” gondolatok ne gátolnának minket a felemelkedésben. Márpedig ez utóbbi a célunk, nem? Az emberi lélek összetettségét, túlbonyolító problémásságát tükröző alkotások segítenek ugyan tükörbe nézni, de nem túl felemelők. Ellenben azok az alkotások, melyek ajtót nyitnak a transzcendensre, már sokkal inkább érdekesek számomra.


Amikor Gerlóczy Gábor festészetéről azt olvassuk, hogy „a látható és a láthatatlan, az emberi és a transzcendens tapasztalat határterületeit kutatja”, azt nem úgy kell érteni, mintha vallási tanokat illusztrálna vagy konkrét teológiai kérdésekre keresne választ, utóbbi a teológusok dolga. A megfogalmazás inkább azt sugallja, hogy ő maga is egy „útkereső”, akinek a képein átsejlenek olyan alapvető létkérdések, amelyek túlmutatnak a hétköznapi valóságon. Mintha már nem is az emberit kutatná, hanem valami mást… – többet. Vagy az emberben rejlő „többet”?
A Transz/Melankólia képein megjelenő arany fény megnyitja a kapukat a transzcendens felé, és felkínálja a lehetőséget a belépésre. Akinek van mersze belépni, az neki szegezheti a létkérdéseit a Forrásnak, pl. hogy létezik-e Igazság, van-e értelme az emberi létezésnek, mi a titok, elérhető-e a végtelen…? Ha megkapjuk a válaszokat, az szavakkal úgysem leírható. De vajon ábrázolható-e színekkel, formákkal, kifejezhető-e festmények segítségével? Erre ad választ Gerlóczy Gábor új kiállítási anyaga.
A sümegi tárlat csupa friss festményből áll, az elmúlt egy év termése mindegyik. Megváltoztak a színek. Elmélyültek. Nem, pont az ellenkezője: inkább előjönnek. Szinte sugároznak. A felületeken szinte átragyog a fény. Ez a fény néha derengő, bársonyos, pihe-puha, mint a Szűrt fény vagy a Puha kövek című képeken, máskor sokkal konkrétabb, szinte kézzel tapintható.


A Gondolatjel című festmény egy négyzetméter fényfelület. Ellenállhatatlan, szinte oda gyökerezik a szemlélő lába. Nemcsak fénye van, hanem íze, illata is. Egyszer, nagyon régen, repültem nyitott kisgéppel, át a felhőkön, és akkor tapasztaltam meg, hogy a felhőknek illata és kellemes íze is van, erre emlékeztet engem. Szinte érzem a festmény fényeinek, színeinek páratartalmát is. Keret nélküli vászonkép, ez is segíti a végtelenség érzetét. Az árnyalatok a tengert idézik, és a „gondolatjel” szinte szigetként jelenik meg a csendes, hívogató vízfelületen. Kíváncsi vagy, mi lehet a szigeten, de hát olyan jó itt a ringató, kellemes vízben is… inkább maradsz, élvezed a végtelen ringatózást, ahogy körülölel, simogat a folyékony fény, és a sziget megmarad merő potencialitásként, mert amíg nem korlátoz a konkrét ismeret, addig azon a szigeten bármi előfordulhat, akár még a legfőbb Jó is. Nekem elég, hogy létezhet. Sőt, létezik.
Gerlóczy festményei nem korlátoznak, nem magyaráznak, nem illusztrálnak, hanem elcsendesítenek. Ringatózom, megmártózom, fényben fürdök. Már nem is érdekelnek a válaszok, megelégszem a kérdezés szabadságával. Kifejezetten felszabadító érzés, hogy a művész nem tolja az arcomba a válaszait, ehelyett teret ad a szemlélődésnek.
Képei a transzcendens világra emlékeztetnek, és arra, hogy elérhető, ízlelhető, megtapasztalható. Arra bíztat, hogy lépjünk be magunk a kapuján. Átjáró a Fénybe, amely átszűrődik a festményeken. Mégsem Átjáró lett a tárlat címe, hanem Átmenet. Mintha azt sugallná, hogy Gerlóczy Gábor festői életművének legutóbbi fejezete is csak egy átmenet a következő felé. Ahogy a Transz/Melankólia is átmenetet képezett a mostani képekhez: a konkrét arany sáv szublimált, belesimult a többi színbe, fénnyé lett. Már most kíváncsi vagyok rá, milyen képeket fog ezután festeni?
Sümegi Kata


Főkép: Puha kövek 1
Szövegközi képek: Gondolatjel, Puha kövek 2, Pszichostruktúra 2, Pszichostruktúra 1, Időtorlódás 2, Idővonal