Szökdelés a szerájból – Mozart / Novák

| 2016-03-03

Mozart életében legtöbbet játszott műve szolgál alapul a Magyar Állami Operaház, a Moltopera és a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház koprodukciójában készült előadáshoz.

A címváltoztatás nem véletlen: az egyébként is vidám, játékos alapművet rövidített verzióban, a kisiskolás korosztály számára állítja színpadra Novák János, megannyi sikeres ifjúsági előadás rendezője.
Az előadás nézői a Királyi Lépcsőház adottságainak köszönhetően, „karnyújtásnyi távolságban” találkozhatnak az igazságos uralkodóval, a gonosz háremőr eszén túljáró eszes cselédekkel és persze a minden próbát kiálló szerelmesekkel. A mesés Kelet miliőjét bábok segítségével teremti meg a rendező, így hozva a történetet még közelebb a gyerekekhez: a Kolibri Színház bábművészei magyar nyelven játsszák el a bravúráriákat összekötő jeleneteket. A Moltopera énekeseire pedig nem kisebb feladat vár, mint a klasszikus operairodalom egyik legigényesebb zenei anyaga, ahol a legkisebb szerep is komoly hangi kihívásokat tartogat. A fiatal közönségre pedig körülbelül egy óra remélhetőleg felhőtlen szórakozás, az operával való megismerkedés jegyében!

Vígopera-verzió gyermekeknek, magyar nyelven

A bemutató időpontja: 2016. március 06., 10 óra

 

Karmester: Tőri Csaba

Látványtervező: Orosz Klaudia

Átdolgozó és rendező: Novák János

Konstanze: Széll Cecília
Blonde: Zemlényi Eszter
Belmonte: Turpinszky Gippert Béla
Pedrillo: Decsi András
Ozmin: Kelemen Dániel
Szelim basa: Ágoston László

Közreműködő bábművészek: Török Ágnes, Szívós Károly

Partnerünk: Moltopera Társulat, Kolibri Színház

Forrás: Magyar Állami Operaház

Fotó: Pályi Zsófia

További képek