Úgy tűntem volna el, mint a semmi…

A Vojtina Bábszínház legújabb kiállítása Szentirmai László grafikus, főiskolai oktató, a Magyar Bábjátékos Egyesület alapítója és elnöke munkásságát mutatja be „Jutalmam, hogy tehet/t/em” címmel.

Mi az, amit tehetett és tehet ma Szentirmai László?

A „Jutalmam, hogy tehetem” egy keresztényi jelmondat, mely - úgy érzem - érvényes az én életemre is. Minden helyén való volt a pályámon. Örömöt okozott, hogy belefolyhattam abba, amit pedagógiának, emberformálásnak hívnak. Senki nem kért rá, hogy ezt csináljam, nem is ácsingóztam jutalomért. A kiállítás címében a zárójeles kis „t” kikacsintást jelent, valamiféle összefoglalását azoknak a dolgoknak, amelyeket „tehettem”.

Nem sok olyan felsőoktatásban dolgozó embert ismerek, akinek megadatott a lehetőség, hogy a tanítóképzés jelentős, 1995/96. évi reformja alkalmával az országos tanterv kidolgozásában a Dráma és tánc területén, albizottság vezetőként vehessen részt. A Sárospataki Tanítóképző Főiskola tanulmányi főigazgató helyetteseként a jutalmat jelentette számomra, hogy én ezt megtehettem. Az is a jutalom része, hogy mind a mai napig tehetem a dolgom. A kiállítás megnyitása után például Nagyváradra utazom, ahol ugyanazt folytatom, amit nyugdíjba vonulásom előtt főiskolai tanárként csináltam: megosztom a gondolataimat.

A kiállítás mottójául Kahlil Gibran, libanoni költő szavait választotta: "....ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok. Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem a tegnapban meg nem reked. Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.” Mit jelentenek ön számára ezek a mondatok?

Senki ne állítsa magáról, hogy ő majd ki tudja kötni, milyennek is kell lennie egy tanítványnak. Az idézet teljes szövege neveléssel kapcsolatos elmélkedésről szól egy Hang és a próféta közti párbeszéden keresztül. A nevelőt íjnak nevezi a próféta, amelyről a tanítványok nyílvesszőkként röppennek el. Mégsem lehetsz biztos abban, hogy a nyílvesszők valóban a célba érnek, hogy nem téríti-e el őket egy széllökés. Az íjnál ezért fontosabb, hogy annak anyaga minőségi legyen. Törekedj arra, hogy jó pedagógus és szülő légy, mindeközben persze reszkethetsz is, hogy ez nem fog működni az elképzelés, az ideák szerint.

Milyen ember személyisége bontakozik ki a kiállításon keresztül?

Erről inkább azokat kell megkérdezni, akik eljönnek megnézni a kiállítást. Soha nem elmélkedtem azon, hogy mit csinálok, azt viszont mindig is tudtam, hogy miért. Visszatérve a kérdésre, egy olyan gondolkodó ember munkáját ismerhetik meg a látogatók, aki a nézeteit a tanítványain keresztül élteti tovább. Azt közvetíti, hogy a gyerekekkel foglalkozni kell, foglalkoztatni kell őket, lehetőséget kell adni nekik. A gyermek tárgyalkotó lény, akinek a kézimunkájából, az ő közreműködésével együtt színházat lehet létrehozni. Ha így teszünk, akkor a közösségteremtésen túl a gyermek személyiségét is építjük, amely sokkal többet jelent annál, mint amikor csak nézője valaminek. A pedagógiának ezt az üzenetét képviselem, mindamellett, hogy rajztanárként, gondolkodóként is definiálom magam.

A bábművészet a pedagógia számára eszköz vagy cél?

Nem szabad, hogy célként tekintsünk rá, mert akkor azt nem pedagógiának, hanem művészeti képzésnek neveznénk, ami alapvetően különbözik a művészettel nevelés fogalmától. Míg az előbbi célja, hogy valakiből művészt faragjon, addig az utóbbi során egy elementáris erejű, megfoghatatlannak tűnő valamibe kapaszkodunk, és hagyjuk, hogy az hasson. Ebben az esetben kinn, a nézőtéren ülnek a nézők, akik számára átéléssel, jól elvégzett kézműves tevékenységgel, hibátlan színpadi együtt-munkálkodással kell megfelelnie a gyermek-bábcsoport tagjainak.

A művészettel nevelés megítélését és fontosságát az iskolai bizonyítványokban szereplő tantárgyak felsorolásának sorrendje tükrözi leginkább. Sajnos a készségtárgyak mindig is a tudományok mögött foglaltak helyet.

Milyen életművet mutat be a kiállítás?

1979-től napjainkig mutatja be a kiállítás munkáimat. Az első ezek között Carl Orff Carmina Burana című művének bábszínpadra adaptálása volt, mellyel a Pécsi Nemzetközi Felnőtt Bábfesztiválon 1982-ben képviseltük Magyarországot a főiskolai hallgatóimmal. Az előadáshoz készült bábtervek – sok egyéb más munkám mellett – szintén láthatóak a kiállításon.

Igyekeztük egyúttal bemutatni néhány íráson keresztül tankönyvírói munkámat is, valamint láthatóak lesznek az általam rendezett, tizenhárom alkalmat megélt „Zsákomban a bábom” Nemzetközi Bábfesztivál egyes plakátjai.

Amikor az UNIMA elnökségének a tagja voltam, több alkalommal én feleltem a szervezet kiadványaiért. Ezen munkámat néhány borítóterven keresztül ismerheti meg a kiállításra látogató.

Nagy ritkán, ha elfoglaltságaim engedik, festésre is jut időm, így egy-két festményem is helyet kapott a tárlaton.

Végtelenül hálás vagyok a Vojtina Bábszínház alkotó közösségének - élén Asbóth Anikóval - azért, hogy erre a kiállításra sor került. Az a sok becsületes munkálkodás, amit a kollégák (Láposi Terka, Surányi Gergő, Nemes Gabriella) ebbe a kiállításba fektettek, mélységes hálával tölt el. Két napja azon gondolkozom, hogy vajon hogyan érdemelhettem meg. Nagyon köszönöm nekik, illetve a feleségemnek, akinek ugyan nem volt köze a szakmámhoz – agrármérnökként végzett, és dolgozott a nyugdíjas évek eljöveteléig –, mégis mindvégig mellettem állt, és támogatott a munkámban.

Úgy tűntem volna el, mint a semmi, ha nincs ez a kiállítás. Főiskolai dékán-helyettesként nem adatott meg a lehetőség, hogy a bábos szakmában is folytonos, tevékeny ottléttel bizonyítani tudjak. Abban reménykedem, hogy lesz, aki észreveszi a tárlat egyik sarkában heverő könyveimet, és érdemesnek találja őket arra, hogy szemezgessen belőle a leendő oktatók számára.

Tovább a galériába

 

 

További képek