Az én kicsi bohócom, a Mikropódium a világ körül
Egy balerina, egy bohóc, egy sellő, egy szörny. Régóta úton vannak; Brazíliától Japánig, Franciaországtól Angliáig táncolnak és játszanak közönség előtt Lénárt András bábművésznek köszönhetően. A kiállítás e különleges utazó előadások hangulatát kívánja felidézni. Kik laknak a bőröndben? Milyen egy vándorbábos élete? Hol születtek a bábok?
Új időszaki kiállítás nyílt az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben a bábszínházi világnapon. A kiállítást Papp Eszter bábtörténész (OSZMI) nyitotta meg, közreműködött Lellei Pál bábkészítő.
Hölgyeim és Uraim, kedves vendégeink, kedves kollégák, kedves András!
Szeretném megköszönni, hogy rám gondoltál András, mert őszintén megmondom, nem hittem, hogy el tudom vállalni ezt a felkérést. Lehetetlennek tűnt, hogy miután elvittem óvodába a két nagyobb gyermekem, időben ideérjek Kecskemétről és egy kisbabával a karomban nyissak meg kiállítást. De nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy András egyszer már előállt egy lehetetlennek tűnő ötlettel és annak idején annak is nagyon jó vége lett. 2000-ben kerültem az OSZMI Bábgyűjteményébe, ahol akkor hatalmas rendetlenség uralkodott és én hol lelkesen, hol csüggedten próbáltam rendszerezni az anyagot (azóta - hála a kitűnő kollégáknak - gyönyörű rend van) András azzal az ötlettel állt elő, hogy állítsak össze egy magyar bábtörténeti vándorkiállítást. Akkor azt gondoltam, hogy az én életemben ez biztos nem fog megvalósulni, de András hitt bennem és addig-addig mondta, míg végül egy év múlva, 2001-ben elkészült egy kis kiállítás, amit Finnországba meg is hívtak, Andrást pedig játszani. Ott született az ötlet, hogy ha utazna még a kiállítás, András játszhatna a megnyitón, mert szépen kiegészíti a magyar bábtörténeti anyagot egy kortárs bábos játéka, aki a maga fejlesztette, egyedülálló bábtechnikával dolgozik és a világ minden táján lenyűgözi az embereket, nemre és korra való tekintet nélkül. Aki egyszer látta a kis bohócot vagy olyan szerencsés, hogy a tenyerében táncolt a kis balerina, biztos, hogy soha nem felejti az élményt. Ráadásul nincs nagy szállítási költség, hiszen a Mikropódium teljes társulata elfér egy bőröndben.
Hét közös utazásunk során (Spanyolország, Franciaország, Belgium, Horvátország, Anglia, Oroszország, Magyarország) megismertem Andrást, hogy milyen művészi alázattal dolgozik, készül az előadásaira, hogy mennyire szereti a bábjait és tiszteli a közönséget, akinek játszik, legyen az a komoly szakma vagy akár az utca embere.
Kívánok még sok-sok közönséget Andrásnak világszerte és nagyon hálás vagyok, hogy ezúttal én nyithattam meg az ő kiállítását!
Papp Eszter
A kiállítás 2016. május 30-ig látogatható, hétfő-csütörtök: 9:00-16:00, péntek: 9:00-14:00
Helyszín: Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, 1013. Budapest, Krisztina körút 57.
Belépés ingyenes!
Fotó: Miglinczi Éva


