4. Lurkó Fesztivál Csíkszeredában
A Lurkó Fesztivál / Gyermek- és Ifjúsági Színházi Találkozón 2016-ban is számos magas színvonalú előadást láthatnak a csíkszeredai gyermekek, tizenévesek és egyetemisták, továbbá a szervezők néhány izgalmas, felnőtt közönségnek szóló produkcióval várják az érdeklődőket.
A rendezvény programjának fő vonalát a győri Vaskakas Bábszínház bemutatkozása jelenti, hiszen a társulat öt produkcióját hozza el, melyekkel tíz alkalommal lép fel a fesztivál első három napján. Rendhagyó módon a fesztivál idén nem az első nappal, hanem egy bevezető nappal kezdődik, melyen a Nagy István Művészeti Középiskola I-II. osztályos diákjainak két csoportja mutatja be bábelőadásait. A győrieken kívül szintén Magyarországról érkezik a Nézőművészeti Kft. két osztálytermi produkcióval, Juhász Kata Társulata tornatermi táncelőadással, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház egy családi programnak kínált cirkuszjátékkal és egy esti, 14 éven felülieknek szóló ír történettel. Közelebbi tájakról a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház román társulata Kipling-mesével, a nagyváradi Lilliput Társulat rendhagyó irodalomórával, a kolozsvári Puck Bábszínház szabadtéri előadással kapcsolódik a gazdagnak ígérkező programba. A házigazda Csíki Játékszín a Hamupipőke mellett egy új előadás premierjével rukkol elő a fesztiválon, az egészen kicsiket szeretné megszólítani az 1-4 éveseknek szánt Pity-PALATTY című, közös játékkal végződő stúdiószínházi bemutatóval, melynek alkotói Sípos Tünde, Keresztes Szabolcs, Salamon Orsolya, Bíró Zsuzsa és Dálnoky Csilla.
Összesen 7 vendégtársulat – 15 produkció – 23 előadás látható a fesztiválon. A programról a Csíki Játékszín honlapján, plakátain, műsorfüzetében lehet tájékozódni.
PROGRAM:
LURKÓ FESZTIVÁL - 4. GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ - Csíkszereda, 2016. május 16-22.
FESTIVAL DE TEATRU PENTRU COPII ȘI TINERET, EDIȚIA A 4-A - Miercurea Ciuc, 16-22 mai 2016
május 16., hétfő - BEVEZETŐ NAP
16.00 és 18.00 Csíki Mozi
GYEREKEK BÁBOZNAK (5+)
a Nagy István Művészeti Középiskola I-II. osztályos tanulóinak két csoportja bemutatja Az égig érő fa, Rózsa és Ibolya bábelőadásait (70’)
május 17., kedd
10.30 és 12.30 Hunyadi László Kamaraterem
SZEMENSZEDETT MESE (4+)
a győri Vaskakas Bábszínház előadása (40’)
12.15 Nagy Imre Általános Iskola tornaterme
BEMELEGÍTÉS (6-18)
a budapesti Juhász Kata Társulat táncelőadása (45’)
17.00 és 19.00 Hunyadi László Kamaraterem
AZ IDŐNK RÖVID TÖRTÉNETE (13+)
a győri Vaskakas Bábszínház és az ESZME közös előadása (70’)
május 18., szerda / miercuri, 18 mai
9.30 és 11.30 Hunyadi László Kamaraterem
BOB ÉS BOBEK (4+)
a győri Vaskakas Bábszínház előadása (45’)
11.00 Casa de Cultură a Sindicatelor / Művészetek Háza
ELEFĂNȚELUL CURIOS / A KÍVÁNCSI KISELEFÁNT (4+)
spectacolul Teatrului pentru Copii și Tineret Ariel, Târgu Mureș, secția română /
a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház román társulatának előadása (60’)
13.30 Csíki Mozi
FEHÉRVARÁZS (4+)
a győri Vaskakas Bábszínház előadása (50’)
18.00 Márton Áron Gimnázium díszterme
A GYÁVA (14+)
a budapesti Nézőművészeti Kft és a Manna Kulturális Egyesület közös előadása (60’+60’ beszélgetés)
május 19., csütörtök
10.00 és 11.30 Hunyadi László Kamaraterem
EGYIK KICSI MÁSIK NAGY (0-3 )
a győri Vaskakas Bábszínház előadása (20’ + 20’ játék)
13.30 Csíki Mozi
FEHÉRVARÁZS (4+)
a győri Vaskakas Bábszínház előadása (50’)
18.00 Márton Áron Gimnázium díszterme
ADY/PETŐFI (14+)
a budapesti Nézőművészeti Kft és a Manna Kulturális Egyesület közös előadása (60’+60’ beszélgetés)
május 20., péntek
12.30 és 14.30 Hunyadi László Kamaraterem
A HELYSÉG KALAPÁCSA (10+)
a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának előadása (45’)
13.30 nagyszínpad
HAMUPIPŐKE (6+)
a Csíki Játékszín előadása (70’)
május 21., szombat
10.00 és 17.00, Hunyadi László Kamaraterem
Pity-PALATTY (1-4)
a Csíki Játékszín előadása (25’+játék)
16.00 színház melletti park
VILÁGSZÉP NÁDSZÁLKISASSZONY (4+)
a kolozsvári Puck Bábszínház előadása (50’)
május 22., vasárnap
10.30 és 12.30 Hunyadi László Kamaraterem
HEPP!!! (5-10)
a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház előadása (50’)
19.00 Hunyadi László Kamaraterem
KÖVEK A ZSEBBEN (14+)
a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház előadása (110’)
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják !

