Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléja - Kaposvár 2016 / 1. rész

Az ASSITEJ Magyar Központ és a Csiky Gergely Színház 2002-ben rendezte először a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléját. A tizennégy éve folyamatosan bővülő fesztivál OFF programjainak szervezésébe bekapcsolódott a kaposvári BÁB-SZÍN-TÉR, mely utcai játékokkal, vásári komédiákkal, éjszakai előadásokkal, kiállításokkal várta az érdeklődőket.

Éppen serdülőkorba lépett a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléja Kaposvárott idén, hiszen 14 éve, először 2002-ben rendezte meg a találkozót az ASSITEJ Magyar Központ¹ és a Csiky Gergely Színház. A biennálén minden páros év, vagyis a társrendezvény, a Gyermekszínházi Szemle „szünetelésének” évében találkozhatnak a gyermekszínházi alkotók. A kaposvári fesztivál - különböző térbeli adottságai miatt - jobb fellépési lehetőséget biztosít az eltérő igényekkel rendelkező előadások számára, így itt a budapesti Marczibányi térnél gazdagabb és tömörebb versenyprogramot állíthatott össze a válogató². E sokszínűség megmutatkozhatott Szűcs Mónika 2016. évi válogatásában, annak ellenére is, hogy korosztályi szempontból erős hangsúlyeltolódás figyelhető meg. Mindösszesen (az OFF programokat nem ideértve) 37 előadás került színpadra, melyből 6 csecsemőszínházi előadás a Small Size Fókuszprogramon belül, 3 pedig a kiemelt programok között kapott helyet. A 28 versenyelőadásból 9 az óvodásokat, 6 a kisiskolásokat, 13 pedig a középiskolás korosztályt tekintette közönségének. A 14 év fölöttieknek szánt darabok túlsúlya mellett ugyanakkor (továbbra is) kirajzolódott a prepubertás korúakat (10 és 14 év közöttieknek) célzó előadások hiánya.

A versenyelőadások közül 15-öt³ különböző bábszínházi szempontok miatt említhetünk meg, ezek elemzésre érdemesek. A bábelőadásoknál a kevert műfajokkal való kísérletezés mellett szintén megfigyelhető az ifjúsági korosztály felé tolódás. Különösen izgalmas ebben a tekintetben a Hevesi Sándor Színház Semmi⁴ és a Vojtina Bábszínház Lomtalanítás⁵ című előadásainak egymás mellé állítása. Ezek a produkciók nemcsak tematikájukban, megszólított közönségükben, hanem a rendezők bábkoncepciójában is nagyon hasonlítanak egymáshoz. Előbbi Janne Teller közismert regényének tanteremre adaptált színházi előadása, mely a 13 év fölötti nézőket célozza. Az emberi lét értelmét kereső osztálytermi előadás meghatározó színházi jelként használja a babákat, melyek egy pillanatra válnak bábokká. A babák nem válhatnak cselekvővé – annál is inkább, mert testük mozgásra csaknem alkalmatlan –, sokkal inkább kiegészítői az egyes karaktereknek, illetve követhetővé teszik a szerepváltásokat, mutatják az aktuális lélekállapotot. A Lomtalanítás figurái inkább bábuk, mint babák, és szintén a karakterek lélekállapotának árnyalóiként jelennek meg, ám alig lépnek báb-funkcióba a színházi nevelési előadás során. Két kamasz életét látjuk párhuzamosan, azt ahogyan – különböző okok miatt – eltávolodnak szüleiktől, majd egy elhagyott szeméttelepre jutnak. A serdülő-szülő viszonyban a kiszolgáltatottság-szabadság mutatója lesz a két embernagyságú bábu, illetve a két kesztyűsbáb: a színészek szülőként a hátukon cipelik a kamasz bábukat, később velük a kesztyűsbáb-szülők veszekednek. Érdekes, hogy mind a Hevesi Sándor, mind a Vojtina Bábszínház színházi nevelési előadást hozott létre embert formáló babákkal az aktív részvételt elváró szakaszaiknál azonban nem vagy alig használják a bábukat.

A bábot – színpadon mozgatott és jellemmel felruházott tárgyat – használó versenyprogramokat három, egységes szempont mentén hasonlíthatjuk össze, s ezzel a biennálé bábszínházi tendenciái is kirajzolódhatnak. Így vizsgálható a tárgyanimáció és az előre elkészített báb (hagyományos bábtechnikák) aránya, a színpadi tér és a bábok viszonya, valamint a színész (ember) és báb viszonya, illetve ezek jelentése az előadásokban.

A Budapest Bábszínház Hókirálynője⁶ az alkalmazott bábtechnikák tekintetében rendkívül átgondolt előadás. A Hókirálynő és a Tanácsnok (a jégbirodalom és udvartartása) test (gerinc) nélküliek, testrészeik képesek önálló életet élni (így formálódik újra és újra tükördarabokból a Hókirálynő); míg Kay, Gerda és a Nagyapa (az embervilág) állandó bábtesttel rendelkeznek. A színpadi teret a bábok mérete határozza meg, arányosan hozzájuk igazodik a jelzésszerű díszlet. Bár megjelenik a színen egy nagyobb báb (Rénszarvas), az értelmezésből az előadás világítása az embert és az emberi méreteket kizárja, hiszen a mozgatók egy percre sem válnak láthatóvá. A cél a teljes illúzió, az anderseni-svarci mesevilág megteremtése.

A Ziránó Színház Szekrénymesék⁷ című előadásában a Mari nevű szekrényben lakó (titkos) közösség életének epizódjai villannak fel. A teret az életnagyságú szekrény határozza meg, s ennek zegzugai válnak jelentéssé a történet előrehaladtával. A színészek mesélőkként, majd egy-egy lakót megtestesítve jelennek meg a színpadon. Hagyományos bábtechnikával alig találkozunk, inkább jellemző a tárgyak (pl. a kis piros gomb) animálása.

Szó szoros értelemben animálás, a lélek világra bocsátása áll a MárkusZínház Hős Miklósának⁸ középpontjában. Az előadás - mind kerettörténetével, mind önironikus játékmódjával - önmagát dekonstruáló volta miatt túlmutat önmagán. Toldi Miklós lelkének születéséhez asszisztáló angyalpárral találkozunk a kerettörténetben, melynek helyszíne a színpadi tér. A hős életének jövőbeli epizódjait a marionett-színpadon (színház a színházban helyzetben) ismerheti meg a közönség. A világot, amelyet a marionett-bábbal és színpaddal teremtenek az angyalokat megtestesítő színészek, kommentárjaikkal azonnal le is bontják. Az önironikus megjegyzések utalnak egyrészt az bábszínházi illúzióteremtésre („Nád nem volt, angyalom?”), másrészt Miklós jellemére („Mondtam én, hogy sok lesz az indulatból!”), harmadrész önnön angyal-karakterükre és angyal-világukra („Mindig késel angyalom! Hát, mert megint bedugult a Tejút!”). A lélek földre érkezése előtti átmeneti világ megmutatásával nemcsak Arany János művét szemlélhetjük más nézőpontból, hanem a bábszínházra, mint műfajra is új irányból tekinthetünk.

Az átmenetiség a tere a tatabányai Jászai Mari Színház Kutyafül, macskakő, egérút⁹ című előadásának is. Az első óvodai napon három különböző karakter öltözői találkozását láthatjuk a színpadon. Ez a várakozás, az ismeretlen, kérdésekkel teli világ hozza létre a tárgyanimációt is: a színészek által megtestesített óvodás jellemek saját táskájukból, saját vonásaikkal felruházva teszik élővé barátaikat (Tokány Benyust, a kutyát; Milóza Dísz Terkát, a macskát és Kurta Lacikát, az egeret).

A játék tere szintén meghatározó a veszprémi Kabóca Bábszínház Lázár Ervin-adaptációjában, a Négyszögletű kerek erdőben¹⁰ is. Az előadás terét egy több funkcióban is használható négyszögletű keret alkotja, melyben a kör is megjelenik formaként. Ebbe a mesebeli, geometrikus térformába lépnek az élőszínészek által életre keltett karakterek, valamint itt jelenik a tárgyanimáció is. Az animált tárgyak primer használati funkciója az előadás során nem, vagy alig jelzett – szemben például a Kutyafül, macskakő, egérútban használt zoknival, amiből a szemünk láttára válik egér.

Az animáció, az előadás tere és a színészek teste a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves színművész-bábszínész osztályának koncentrált játékában szerves egységet alkot, maximálisan lekötve ezzel a megszólítani kívánt óvodás korosztály figyelmét. A Mackóélet/mackóálom¹¹ a tér középére (a tisztásra) ülteti nézőit, és állandó mozgásra ösztönzően körbejátssza őket. Körülöttük villannak fel a mackóélet állomásai, melyek szövegét többnyire kortárs költők versei adják¹² A mindennapok történései (hétköznapok rutinja: öltözés, utazás) mellett finoman mesél az előadás a szülők válásáról is. A színészek teste a nézőkéhez hasonlóan állandó mozgásban van, ők jelenítik meg a mackóbábok mikrokörnyezetét (a mozgó villamost például), de testükön, testükkel zenélnek is.

A zene, a bábok tere és a díszlet a kecskeméti Ciróka Bábszínház Lúdas Matyijában¹³ is meghatározó. A versenyprogramok közül ez az előadás viszonyul a legsokrétűbben a különböző bábtechnikákhoz. Egyrészt a tollpárnák és a polifunkciósan használható lúdketrecek alkotják az előadás terét, melyek a tárgyanimáció anyagát is adják. Az élőszínészek által megtestesített karakterek teszik élővé a díszletelemként is használt párnákat (például Matyi libát formál). Másrészt a vásári forgatagban – mintegy Jean Genet-i értelemben vett hypertextusként – idéződik meg a vásári bábjáték hagyománya: emblematikus Vitéz László-jelenetet látunk. Egymásra íródik ezzel a bábjátékos tradíció és a jelenkori kísérletezés.

 

ASSITEJ MAGYAR KÖZPONT ÜVEGHEGY-DÍJ a legjobb gyerekszínházi előadásnak / Ciróka Bábszínház: Lúdas Matyi / Rendező: Vidovszky György

 

További képek