A fiú, a kismadár és a Töviskirály

Különös bemutatóval köszönt el a 2015/16-os évadtól, vagy inkább különös bemutatóval lebeg, gördül át a következő évadba a Mesebolt Bábszínház. És nemcsak azért, mert a Töviskirály most már a bőséges repertoár része, hanem azért is, mert az előadás a mesénél mélyebb, borzongató rétegekbe merészkedik: ezek itt a mítosz véget nem érő, életet halálba, halált életbe fordító körei.
 

„De a mesék mindig jól végződnek”, írja a Töviskirály-bemutatóhoz fűzött ajánlójában a szerző, Galuska László Pál. Aztán kiderül, hogy ez most mégsem ilyen egyszerű.

Galuska László Pállal nem először dolgozik együtt Kovács Géza, akinek első szombathelyi rendezése, a 2007-es Suttogó füzesek című, tizenéveseknek-felnőtteknek szóló cigány legenda is ebből az együttműködésből született: még nem volt a Mesebolt igazgatója, amikor H. Nagy Katalin meghívta a szombathelyi bábszínházba. Mintha a társulat felnőtté válását – a felnőtt létbe való beavatását - jelezte volna ez a meghívás, ez az előadás. Aztán 2012-ben következett a jelentős szakmai sikert hozó Madarak voltunk, szintén a cigány folklórra alapozva, szintén Kovács Géza rendezésében (már az igazgatói teendők közepette). A Madarak voltunk világmodellként működő forgószínpada születik újjá a Töviskirályban, amelynek címszereplője áthatolhatatlan, fojtogató, sűrű, sötét bozóttá változtatná, megfosztaná a fénytől, a nevetéstől, minden jótól a világot. Már majdnem sikerrel jár, amikor az Aranyszóló Tövismadár és egy Amir nevű aranykezű kisfiú szembeszáll vele. Ami a Madarak voltunk-előadásban otthonos, ismerős vagy akár fájdalmas kedvesség, az a Töviskirályban furcsa, hűvös, egyszerre vonzó és néha már-már kicsit félelmetes (metafizikus?) borzongás. A nyitó- és a záróképben pedig mintha Az ember tragédiája falanszterében, esetleg eszkimó vidékén, a világ és a történelem végén – vagy csak a jégtüskés télben - járnánk. Az előadás látványvilágát Oroszy Csaba tervezte, és ennek nemcsak azért van jelentősége, mert vadonatúj alkotótárssal bővült a Mesebolt invenciózus csapata, hanem azért is, mert a képzőművész Szombathelyen él: Kovács Gézának fontos, hogy magas minőséget képviselő helyi erőkkel bővítse-erősítse a Mesebolt-műhelyt. Oroszy Csaba elsőként a Triangulum-előadás marionettbábjainak fejét faragta ki, és olyan gyorsan sikerült egy hullámhosszra kerülnie a társulattal, hogy Kovács Géza másodjára mindjárt komplex feladattal bízta meg. (És úgy tűnik, ez tényleg egy „szép barátság kezdete”: a jövő évadban ismét tervez a bábszínháznak.) Bár Oroszy Csaba festőművész, egyrészt eddig is ki-kimerészkedett a kép síkjából, másrészt expresszív, szenvedélyes, folyton új utakat kereső művészi habitusától eredendően nem idegen a teatralitás és a játék. A Töviskirály látványvilága úgy őrzi meg „oroszycsabás” burjánzó szenvedélyét (de hát burjánzik, mindent behálóz a Töviskirály is), hogy közben visszafogott és elegáns; ebből a kettősségből adódik a történeten szintén végighúzódó feszültség. A fehér díszletet „kicsit vitorlaszerű, ugyanakkor tüskére hajazó” ívekként jellemzi az alkotó; fontos, hogy ezek az ívek bármilyen irányban mozgathatók. A Szombathelyi Képtárban 2010-ben megrendezett nagyszabású Oroszy-tárlaton láthatott a közönség olyan, a térben elhelyezett „faprojekteket”, amelyeknek mintázata dekopírfűrésszel készült. Ezt az „érdekes az áthallást” azért hozza szóba Oroszy Csaba, amikor a térbeliséghez való vonzódásáról beszélgetünk, mert fontosnak tartja, hogy „nem úgy született valami új, hogy kaptam a légből valamit, hanem egy belső szálat emelhettem föl, és vezethettem bele ebbe a térbe – természetesen erre a formára szabva”. Hogy ebben a stilizált térben – és Amir hársból kifaragott, hófehér, nagy szemű figurájában - van valami, ami a mindennapi realitáson túli „negyedik dimenzió” jelenlétét sejteti, megint csak azt jelzi, hogy bár a bábszínházi tervezés minden eddigi munkájától különbözik, mégis művészetének szerves része. Amirnak csak a feje-lábfeje, kesztyű nélkül aranyszín, mozdulatlan szoborkeze látható, a többi áttetsző, testetlen, fehér lengeség. Bábként élnie kell, de valahogy földöntúli lény. (A fején a faragott fogantyú erősíti az „űrhatást”.)

Erre a hófehér, mondhatni steril világra vetülnek rá, pontosabban a színpadot-játékteret héjként, mozgatható félköríves falként átölelő, vetítővászonként is működő kifeszített tüllökön (mint Maja fátylán, a világillúzión) lebegnek át, emelkednek föl, hullanak alá a filmes Kaczmarski Ágnes tobzódó, színes képekbe fogalmazott, megfoghatatlan álmai. Az álmaink. A szereplők álmai. (Mintha a virtuális tér kortárs képzuhataga, áthatolhatatlan képrengetege vonulna előttünk, persze nagyon finom és pontos megszerkesztettségben.) A szétfoszló álmok, a szétlebbenő tüllök mögött: a mese valósága. A két tébláboló angyal – Császár Erika, Kőmíves Csongor - inkább tűnik menekültnek, hajléktalannak, mint égi lénynek. Az évezredek távolából a Jézus-történet tűnik át, amikor a holdbeli tájban az angyalok megörülnek Amirnak, akinek a neve az arab „herceget” rejti (és akkor ők ketten a pásztorok megfelelői, Amir aranyban fénylő keze a csillag). Ami a mesében próbatétel, az a keresztény mítoszban a kísértés: Amirnak meg kell váltania a világot, emberi-kisfiús félelmeit legyőzve fölvenni a harcot a Töviskirállyal, legyőzni az útjába kerülő akadályokat. (Ha már elindultunk ezen az úton, a szenvedést okozó tövis is más jelentéstartományba lendül.) A kis hercegnek nemcsak akadályozói, megkísértői vannak, hanem segítője is: a mese törvényei szerint. A kicsi, színes Aranyszóló Tövismadár úgy röppen ki Lehőcz Zuzsa tenyeréből, hogy mindvégig egy marad vele; miközben különös szimbiózisba kerül a bunrakubáb Amirral – amelynek/akinek látható, mégis láthatatlan mozgatója Takács Dániel. A madár mintha nemcsak az útitársa volna, hanem a lelke is. (Nem csoda, hogy Hobdagób, hiába lélekrabló, nem fejti meg Amir találóskérdését: a kis állat kalitkában – a testben a lélek.)

Császár Erika és Kőmíves Csongor virtuóz metamorfózisokat mutatnak be az előadásban. Császár Erika játssza a morcos-karcos Holdarcút, avagy a Híd Őrét – pompázatos, valóságteremtő fényjátékokkal. Ők ketten a Vörös Kígyó és a Kék Kígyó (szórakoztató varietészám az igazságról és a hazugságról). Kőmíves Csongor japán bábbá átlényegülve adja groteszk humorral – ha a tarkójára helyezett maszkját mutatja, a kísértő Királylányt; ha megfordul - a Töviskirályt. De a legszebb az, amikor a színes léggömbökben lelkeket rabló Hobdagób szerepében Császár Erika megsemmisül: kicsusszan a zakójából, amely ott marad üresen, mint valami furcsa, keresztre feszített madárijesztő.

Bár Amir elüldözi, a döntő pillanatban a Tövismadár természetesen visszatér, és a hársfaherceg kesztyűtlen aranykeze meghátrálásra kényszeríti a Töviskirályt.

A mesének itt vége, de nincs boldogan éltek, míg meg nem haltak. A kör önmagába fordul: visszatérünk a nyitóképhez. Akkor most ért véget? Vagy most kezdődik? A múlt századforduló jelentős orosz vallásfilozófusa, Pavel Florenszkij az álmokról azt tartotta, hogy összeköttetést teremtenek a látható és láthatatlan világ között. Ennek egyik bizonyítéka volt számára, hogy az álom vége gyakran egybeesik az álmon kívüli világból érkező jelenséggel, például álmunkban kopogást hallunk – és lám, tényleg kopog valaki az ajtón. Florenszkij ebből arra a következtetésre jutott, hogy az álomidő és a reális idő ellentétes irányban halad, így képes a kétféle idő metszéspontján létrejönni látható és láthatatlan világ között a kapcsolat: az álom révén léphetünk be az imaginárius térbe, amely a világ magasabb rendű, lényegi tükörképe. A művészet mindezek után nem más, mint testet öltött álomkép. Mintha éppen ezt az imaginárius teret nyitogatná a Töviskirály. Hogy ez a tér mindannyiunk közös tere, jelzi: ámulva és biztonsággal közlekednek benne az óvodások is.

 

Tovább a galériába

 

Fotó: Mesebolt Bábszínház

 

Töviskirály – Mesebolt Bábszínház, Szombathely

Írta: Galuska László Pál

Zene: Rozs Tamás

Mozgás: Fejes Kitty

Film: Kaczmarski Ágnes

Tervező: Oroszy Csaba

Rendezőasszisztens: Győrffy Zsófia

Rendező: Kovács Géza

Játsszák: Császár Erika, Kőmíves Csongor, Lehőcz Zsuzsa, Takács Dániel

 

 

További képek