Az árnyszínház
Az árnyszínház legősibb mozgató rugója a halottakkal történő kapcsolatfelvétel. Az árnyak országa a látszaton túli világ, a szellemek világa, ahonnan az elhunyt lelkek az isteni tudás birtokában, megszerzett tapasztalataikat átadva térnek vissza az élőkhöz. Ez az alapgondolat teremti meg Ázsia valam
Az árnyszínház - a wayang kulit
Az árnyak országa a látszaton túli világ, a szellemek világa, ahonnan az elhunyt lelkek az isteni tudás birtokában, megszerzett tapasztalataikat átadva térnek vissza az élőkhöz. Ez az alapgondolat teremti meg Ázsia valamennyi országában az árnyak mágikus erejét. Az árnyszínház legősibb mozgató rugója a halottakkal történő kapcsolatfelvétel. A jávai wayang kulit játékosa, a dalang ősidők óta a közösség szellemi vezetője. Az előadások előtt elmondott imájával is jelzi, hogy az árnyfigurák életre keltése mágikus tett, erővel és hatalommal bíró cselekedet, amellyel befolyásolni lehet az élet menetét, a lélek és a szellem fejlődését: „Szent Szellem, Te, a Világegyetem eszenciája add, hogy fényed szétáradjon a Földön. Add, hogy az emberek, akik néznek engem, békességet, harmóniát, szépséget kapjanak a Magasságos és Igaz Isten akaratából….”
A „dalang” jelentése a dhang és lang szavak összefonódásából származik. A dhang a papok titulusa, a gyógyító embereké és a tisztelt uralkodóé. A lang szó azt jelenti: elmenni, útra kelni, elhagyni. A dalang a tiszteletben tartott személy, aki úton van, és segíti a rászorulókat. A szó azt a személyt is jelöli, aki képes kiűzni a betegséget, a szomorúságot, elkergetni a démonokat, az ördögöt. Etimológiailag eredeztetik a „ngudhal-udhal wayang lulang” (a wayang mestere) formából is. A wayang kellékei századok óta állandó elemek: egy fehér 4,5 – 5 m széles, szélein megfestett, kifeszített vászon, a kelír, a Garudát, a szent madarat ábrázoló bronz olajmécses, melyet a vászontól karnyújtásnyi távolságra a törökülésben ülő bábos feje fölé erősítenek. A vászon dalang felöli oldalán két, egymás alatt elhelyezett banánpálma (debog vagy gedebog) fut végig a paraván alsó szélén. Ezekbe szúrja a dalang a bábok testén futó főpálcát, valamint a banánpálmában sorakoznak nagyság szerint az előadásban éppen nem használt bábok. A dalang jobb keze felöl a jó, a nemes karakterek, bal kéz felöl pedig az intrikus, rossz, démoni szereplők.
A dalang háta mögött helyezkedik el a 13-15 tagú gamelán zenekar. Az énekesnők, pesindenek a dalang jobb oldalán foglalnak helyet közvetlenül a paraván végében. A dalang háta mögött sok esetben a segítő ül, aki előkészíti a bábokat, rendezi őket és a dalang kezébe adja a virtuóz technikákat igénylő részeknél. A dalang három jelentős hatáselemet használ. A kezében tartott fakalapácsot, a tjempalát, amivel a bal oldalán elhelyezett fadoboz, a kotak falán ad ki hangokat. A dalang jobb lába hangszert szólaltat meg. Bal lábán átvetve a kotakra erősített, a lábfeje magasságáig lógatott négy bronz lemez, a keprak zörgetésével, lábujjai és talpa mozgatásával ad ki fémes hangokat. Ezek a hangok aláfestésként szolgálnak a menetelés, a harc és egyéb eseményekhez. Mind a keprak, mind pedig a tjempala a darab aláfestésén kívül a gamelán zenekar irányítását segíti. A harmadik effektus a dalang hangja. Morgásokkal, torka és hangszálai különböző hangjaival erősíti a jelenetek drámaiságát.
A wayang kulit alatt használt nyelv az ó-jávai kawi. Ez a bonyolult struktúrájú és magasan rétegzett nyelv lehetőséget ad arra, hogy a játékos minden esetben jelezze a figura társadalmi státuszát, rangját, műveltségét. Minden wayang karakterhez meghatározott hangtechnika és szóhasználat tartozik.
A wayang tulajdonképpeni főszereplői a dalang által életre keltett árnyfigurák, melyek kemény bivalybőrből, szigorú ikonográfiai szabályok szerint készülnek. A letisztított nyersbőrt formára vágják, majd a különböző végű, szöghöz hasonló szerszámokkal mintázzák, végül megfestik. A bábot bivalyszaruból meghajlított főpálca (gapit) tartja, oly módon, hogy a szaru végigfut a figura tengelyén, az alján pedig egy könnyen fogható nyélben végződik. Az életfa, az állatok, és egyéb kellékeket formáló wayangokon csak ez az egy pálca látható, ezzel tartja és mozgatja a dalang. A személyeket ábrázoló árnyfigurákon a főpálcán kívül – attól függően, hogy a bábnak hány keze van – még további 1 vagy 2 pálca (tuding) található. Ezek a kézfejre erősítve szolgálják a figura mozgatását könyökben és vállban. A frontalitás szabályai szerint a wayangfigurák teste elölnézetben, arcuk, fejük, karjuk, lábuk pedig oldalnézetben látható. A wayang-kollekciók 150-400 figurából állnak. A többszáz karakter megkülönböztetésére, jellemük és szerepük eldöntésére az alakok megmunkálásából, a test felépítéséből, a lábak egymáshoz viszonyított távolságából, az orr és a szemek formájából, valamint a fejtartásból következtethetünk.
A jávai szépségideált a wayangban is megtaláljuk. A legnagyobb tisztelet Juddhisthira figuráját, a Pándava királyt övezi, aki a legfinomabb (alus) alkati tulajdonságokkal rendelkezik. Vékony test, finoman metszett keskeny orr, ívelt vékony szem, közeli lábtartás és egyenes test jellemzi. A visszataszító gonosz jellemek ábrázolásában a nagy test, a tömpe, kerek orr, a tág szem, az ormótlan testtartás dominál. A legnagyobb figurák, a harcosok a legférfiasabb (gagah) jegyekkel rendelkeznek. Hatalmas, izmos test, nagy orr, széles lábtartás. A hajviseletük is jellemző. A legtöbb wayangon karperec, fülbevaló, nyaklánc, egyéb ékszerek láthatók. Bhima a legnagyobb és legbátrabb Pándava, nemcsak hatalmas testéről, göndör hajáról és fekete arcáról ismerhető fel, de mindkét keze nagyujján látható hosszú körmeiről, amelyeket harcban fegyverként használ. Egy központi wayang figurának négy-öt változata is létezik, jelezve a szereplő hangulatát, korát és aktuálisan fontos jellemét. Több száz történet (lakon) ismert, mégis négy alaptémakörről beszélhetünk. Az elsőhöz tartoznak az animista ókorból származó mesék, történetek, szám szerint hét darab, melyek között találjuk az ördögűző előadásokhoz (ruwatan) szükséges történeteket is. Ezek a mesék az élőlények eredetmondáját, a szellemek létét és a felsőbb világok szerkezetét, azok kiengesztelésének módjait tartalmazzák. A második témakör az Ardjuna Sasra Bau, ehhez öt lakon tartozik. Ardjuna meditációjáról, spirituális és mágikus hatalmáról, haláláról szólnak. A harmadik téma a 18 darabot tartalmazó Ráma-kör, mely a Rámájana meséjét dolgozza föl, különböző történeti részekre felosztva. Szítá születése, Ráma herceggel való házassága, a barátsága Hanumánnal, a majomkirállyal, küzdelmeik, száműzetésük évei, csodás megmenekülésük a leggyakrabban feldolgozott témák. A fennmaradó, mintegy 150 lakon a Mahábhárata történetéből építkezik, középpontba állítva a Pándava testvéreket, akik a legidősebb testvér, Juddhisthira király mellett élnek. Mindannyian istenek gyermekei, kiválóságukról legendák szólnak. Nemcsak életbölcsességben, megfontoltságban, de testi erőben és szépségben is kitűnnek a földi halandók közül. Unokatestvéreikkel a Kuravákkal folytatott viszályok, háborúk, az isteni segítségkérés, csodás csatáik és bolyongásaik a wayang kulitok fő témái. A Pándava kör tizenkét nemzedék történetét meséli el. Mivel a játékos szerepe századokon át apáról fiúra öröklődött, a lakonok nagy része szájhagyomány útján terjedt. Az első írásos dokumentum, az „előadás-útmutató”, a pakem először párszáz éve jelent meg. Ebben egy jól ismert történetet színről-színre, lépésről lépésre leírtak. A pakemnek három fajtája ismert, attól függően, hogy milyen mélységig tartalmaz információkat. A legrövidebb forma a pakem balungan, amely mindössze két oldal. A kilenc órás wayang kulit jelenetei egy-egy mondatban felsorolásszerűen követik egymást. A pakem gantjaran 15 oldal körül van, ebben már a fontosabb történések leírását is megtaláljuk. A leghosszabb és legrészletesebb a pakem padalangan, ebben a narratív szövegek - a dialógusok, az énekek - nagy része, a gamelán részletei és egyes effektusok is olvashatók. Egy dalang a pakem legrövidebb formájára, tehát a pakem balunganra pillantva egy-két perc alatt azonnal felidézi a teljes kilenc órás cselekmény szöveg- és énekrészeit. A wayang kulit előadások három részből épülnek fel. E három rész elkülönülését és változását nem csak a mozgatás és az egyik legfontosabb elem, az életfa (Gunungan) színre kerülése jelzi, de a kísérő gamelán zenekar is alátámasztja. Más hangnemben játszanak mindhárom részben, attól függően, hogy az adott napszak mely fekvéssel harmonizál leginkább. A három rész között nincs szünet, a zenészeket több hangszer veszi körül, és az adott időben egyszerűen csak egy másik hangnemre hangolt hangszert vesznek kézbe. Az első rész este 9 órakor veszi kezdetét. A gamelán zenekar által játszott nyitánnyal, a dalang imájával és az életfa középről a paraván jobb sarkába történő helyezésével kezdődik. Ezek után a dalang behozza a szereplőket, a jó karaktereket mindig a jobb, a rosszakat a bal oldalról, és egymás mellé felsorakoztatva beszúrja a banánpálmába. Majd következik egy monológ, amelyből kiderül a történet, a kérdés vagy a megoldásra váró probléma. Mindezek után sor kerül a cselekmény bevezetésére, a szövetségesek keresésére és az isteni segítség kérésére. Körülbelül éjfélig tart ez a rész, amely magában foglalja a bábok kivitelét is. A második rész éjféltől hajnali 3 óráig tart, és a sokak által legkedveltebb jelenetekkel, a bohóc-szolgák humoros párbeszédével, csetlésével-botlásával kezdődik. Az alaptörténettől függetlenül a dalang aktualitásokkal, pletykákkal szórakoztatja a közönséget. Többen úgy vélik, hogy az iszlám gyors terjedése ennek volt köszönhető, de a modern kori Indonéziában is a politikai változások, ideológiák köztudatba emelésében van óriási szerepe. A Pandavákat szolgáló „bohócok” - Semar, Gareng és Petruk - torz testük ellenére isteni tulajdonságokkal rendelkeznek. Általában jobbnál jobb ötleteket adnak a Pandava testvéreknek. Jelenetük után következik az előadás legdinamikusabb része, a peran, vagyis a Pandavák és a Kuravák , a Jók és a Rosszak, az élők és a démoni teremtmények harca. A harmadik rész hajnali 3 és reggel 6 óra között zajlik, és a megdicsőülésről szól, további levonja a tanulságokat. Elsiratják a csatában elesetteket, áldozatot mutatnak be a szellemeknek, köszönetet mondanak az isteneknek majd kiviszik a figurákat. Az előadás az életfa középre helyezésével ér véget.
Az első utalás a wayangra a 11. század. elején írt udvari mű, az Ardjuna Wiwaha 59. ciklusában található: „Vannak, akik a wayang nézése közben könnyekig meghatódnak még akkor is, ha tudják, hogy amiket látnak, csupán bőrfigurák az emberi beszéd és mozgás illúziójával. Azok, akik szomjazzák az anyagi élet örömeit, nincsenek tudatában annak, hogy az érzékek világa a valóságban csak mágikus illúzió.” Az azóta eltelt többszáz évben sok formai átalakuláson ment át a wayang, azonban közösségi ereje változatlan. Történeteinek megértéséhez nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a jávai emberek hétköznapjainak legapróbb cselekedeteit is a misztikus tudás szövi át. Semmiről sem beszélgetnek szívesebben, mint mágikus történetekről, szellemekről, etikus életről. A wayang ennek a mindennapi életnek a része, fontos szereplője, eszköze, ahol az eljátszott jelenetek, a szereplők karaktere, jelleme, a jó és a szép szerves összekapcsolódása a jávai ember számára irányt mutató példabeszéd, megerősítése annak, hogy a világ úgy jó, ahogy van, a történéseket el kell fogadni és alázattal kezelni. Egy európai ember számára szinte elképzelhetetlen, hogy egy színházi előadás kilenc órán át tarthat. A wayang kulit módot ad arra, hogy rég nem látott ismerősök találkozhassanak, elbeszélgessenek egymással, közösen étkezzenek az előadás alatt. Az oldalt nyitott, de fedett csarnokokban mindenki elhelyezkedik a kiterített gyékényén. A család minden tagja részt vesz az előadáson. A hagyomány szerint az asszonyok és a gyerekek ültek az árnyak oldalán, a férfiak a dalang és a gamelán zenekar felöli oldalról nézték az előadást. Manapság a vászon mindkét oldalán egyaránt látni férfiakat és nőket, akik az előadás kilenc órája alatt szabadon változtatják a helyüket. A dalangnak és a gamelán zenészeknek is felszolgálnak frissítőket, vacsorát, csipegetni való mogyorót, gyümölcsöket, édességet. A legkisebb gyerekek is ismerik és felismerik a különböző karaktereket, mindenki előre tudja, mi fog történni. Mégis egy jó dalang, virtuóz technikájával, széles hangjának szépségével és széles regiszterével, rögtönzéseivel és humoros részek beiktatásával fenn tudja tartani a figyelmet hajnalig. A wayang minden apró mozdulatának, a kellékek helyének, a dalang feje fölött lógó szent madárnak, a mécsesként szolgáló Garudának épp úgy, mint az életfának spirituális tartalma van. A nap- és évszakok változása, az emberi lét és a világ egysége, harmóniája, az istenek segítő szándéka, a szép és bölcs élet követése minden kis rezdülésben jelen van. Hajnaltájt, az előadás végének közeledtével egyre több bóbiskoló embert látni. A dalang utolsó mozdulatával az életfa a helyére kerül, mindenki szedelőzködik, hogy az élményként kapott teljességet az életben is megélje.
*
Írásunk az indonéziai, Közép-Jávai kultúra egy speciális területével foglalkozik. A tanulmány megírásában sokat köszönhetek James R. Brandon, Judith Becker, Benedict R.O.G. Anderson, Frits A. Wagner, Pandam Guritno és Franz Magnis Suseno kutatásainak, gondolatainak és publikált írásainak. Hálával és köszönettel tartozom a surakartai Jebres lakóinak, az Indonéz Művészeti Akadémia tanárainak, és végül, de nem utolsósorban Pak Sryanto és Pak Dwinanto dalangoknak, hogy a könyvekből megszerezhetetlen tudást átadták nekem.