Hoppláda a Meseboltban

Borsó és Berci barátok. Az egyik nagy, a másik kicsi. Az egyik hencegő, a másik sértődékeny. Az egyiknek színváltós ládája van, a másiknak meg olyan, ami hatalmasra nagyítja az ember kezét. Az egyik repülőzni szeret, a másik versenyautózni. Egyáltalán nem hasonlítanak, mégis barátok.

Egy barát akkor is barát, ha néha kinevet, vagy lefröcsköl vízzel, vagy direkt nem szólít a neveden. De barát-e a barát, ha haragszik? Ha nem adja kölcsön a ládáját? Ha nem áll ki melletted? Egy nap titokzatos idegen érkezése teszi próbára Borsó és Berci barátságát...

Veres András rendező gondolatai az előadásról

„Nagyon kevés ilyen remek darabot ismerek: nem kacsintgat ki a felnőttre, de komoly témákról szól, van benne rengeteg humor, és valódi problémák, amelyek aztán meg is oldódnak. Én ebben elég konzervatív vagyok, szerintem egy gyerekdarabnak ne az legyen a végkicsengése, hogy a világ az rossz és kegyetlen, arra úgyis rájönnek majd később.

Azért is különleges a darab, mert a legtöbb bábszínházi előadással ellentétben nem meseadaptáció, ahol epikus helyzetekből kell kibontani drámai akciókat, hanem eleve drámai helyzetek, konfliktusok sorozata. A bábszínészek nagyon sokszor kerülnek olyan helyzetbe, hogy egy előadásban több szerepet is játszanak, hogy valaki egyszer esőfelhő a következő jelenetben meg öreg király. Itt van három szerep, amit eljátszik három színész, végig lehet vinni a figurákat.

Van a darabban egy érdekes kettősség: egyrészt játékos helyzetek sorozata, másrészt nagyon komoly társadalmi mondanivalója van. Két furcsa figuráról szól, akik ládákban laknak, barátkoznak, összevesznek, kibékülnek, aztán egyszer csak megjelenik egy Hoppmarsall nevű szereplő, aki menetel föl-le, és van egy nagy dobja. Ez persze borzasztóan tetszik nekik, mert még sosem láttak hasonlót. Aztán a Hoppmarsall megtanítja őket menetelni és az oktatás során szépen egymásra uszítja őket, majd ellopja a ládájukat. Mi felnőttek tudjuk, hogy ez a menetelés-dolog a mai világban nem csak absztrakció. A gyerekek egyébként nem így élik meg, ők azt látják, hogy a gonosz bohóc ráfázik, a jó bohócok meg kibékülnek és boldogok lesznek a végén. Amit mi a 20. századi történelem ismeretében hozzáképzelünk a Hoppmarsallhoz, az a gyerekeknek nincs meg, ők sokkal humorosabban fogják fel az egészet”

 

Az előadás Paul Maar engedélyével, a Verlag für Kindertheater Uwe Weitendorf GmbH és a Hofra Kft. közvetítésével jött létre.

A hazájában és külföldön is népszerű német szerző, Paul Maar Kikerikiste című darabját több európai báb- és gyermekszínház is bemutatta az utóbbi években. A három színészre írt mű a klasszikus bohócjátékokat idézi, számtalan improvizációs és variációs lehetőséggel. Egyszerű története alkalmas arra, hogy a színpadra állítók maximálisan kihasználják a helyzet- és jellemkomikumból fakadó lehetőségeket, új poénokkal, játékokkal, jelenetekkel gazdagítva, továbbgondolva a szerző által felkínált helyzeteket.

A játék két barát, a nagydarab Bertalan és a pöttöm Borsó konfliktusaira és kibéküléseire épül. Mindkettőjüknek van egy ládája, amely egyszerre ház és tulajdon, otthon, önkifejezési forma. Borsót és Bertalant a ládája határozza meg, de mindketten szeretnék kipróbálni a másikét is. Míg Bertalan ládája képes változtatni a színét, Borsóé az ember kezét nagyítja-kicsinyíti. Így természetesen a két láda lesz minden konfliktus forrása.

Borsó és Bertalan tréfái olykor kegyetlenek, máskor ötletesek, de mindig nevetést fakasztanak. A két csetlő-botló figura – állandó veszekedésük ellenére – összetartozik, mint Stan és Pan, Vladimir és Estragon.

Barátságukat a harmadik szereplő, a titokzatos Hoppmarsall felbukkanása teszi próbára. A Marsall kijátssza egymás ellen Borsót és Bertalant, eléri, hogy a két barát elárulja egymást, majd csellel mindkét ládát megszerzi. Láda nélkül pedig nincs játék, nincs értelme semminek. A két figura végül rájön, hogy játszani láda nélkül is lehet, elég, ha van a közelben egy barát… kibékülésük, közös játékuk új, közös otthont varázsol egy gyufaskatulyából. Hiába masírozik be újra a titokzatos Hoppmarsall, Borsó és Bertalan többé nem kíváncsi rá, önfeledten játszanak új ládájukban.

A hangsúlyos mozgásszínházi formák mellett bábos és pantomimes elemek is beépülnek a játékba. A ládák és a ládákhoz kapcsolódó játékok lehetőséget adnak a bábszínház legősibb, a gyerekek számára legismerősebb formájának újra felfedezésére: bármiből lehet bármi, repülő, versenyautó, ház, attól függően, minek nevezzük, mit játszunk vele. A kimondott szó és a játék által megszemélyesített hétköznapi tárgyak így változnak át egyik pillanatról a másikra, a variációk száma végtelen, a fantázia szabadsága határtalan. Ezt a szabadságot próbálja meg szabályozni, keretek közé szorítani a menetelő Hoppmarsall a maga végtelenül ellenszenves, bár első látásra valóban lenyűgözően látványos felnőtt eszközeivel – ám az aljas módszerek sorra csődöt mondanak, és végül győz a barátság, a játék öröme, a gyereklélek szabadsága. A látszólag egyszerű bohócjáték valójában erről szól: a tárgyakat megszemélyesíteni képes képzelet, a játék, a közös játék értékéről, hatalmáról, fontosságáról.

Boráros Szilárd tervező a léptékváltással játszik, amikor az egész történetet egy hatalmas asztalra helyezi, óriási teáscsészék és háznyi gyufásdobozok közé. A figurákat ezúttal nem bábok, hanem élő szereplők testesítik meg, a díszlet arányai miatt mégis apró bolháknak, báboknak tűnnek a rettenetesen felnagyított hétköznapi tárgyak között. Ez a megoldás – amellett, hogy a játék groteszk jellegét erősíti – szépen beleillik a darab világképébe: hogy ki kicsi és ki nagy, mindig az adott helyzettől, adott játéktól függ. Ez, és a szereplők fölé magasodó teáskészlet Lewis Carroll világát juttathatja az eszünkbe.

A Hoppláda szerkezete viszonylag laza, a tréfák, játékok füzére tetszőlegesen bővíthető, alakítható. A szombathelyi előadás célja, hogy a rendező és a három színész a saját képére formálja Paul Maar darabját, olyan előadást hozva létre, amely a legkisebb, óvodás közönségnek kacagtató élmény, míg a nagyobbak számára megmutat valamit az abszurd, becketti színházból is.

 

Paul Maar: Hoppláda

Mohácsi Árpád fordítását színpadra alkalmazta és rendezte: Veres András

Tervezte: Boráros Szilárd

Szereplők: Balogh János mv./Janicsek Péter mv., Kovács Bálint/Kőmíves Csongor, Takács Dániel

 

Fotók: Trifusz Ádám

További képek