Bartal Kiss Rita -„Egy szabály van: hogy nincs szabály, folyamatosan kell a korlátainkat feszegetni…

A zalaegerszegi Griff Bábszínház nem adta alább; az elmúlt hétvégén három bemutatót tartott, hívogatva a város gyermekeit az utcára és a bábszínházba. Új struktúra, új színészek és változatos programok. Interjú Bartal Kiss Rita Blattner-díjas rendezővel, a bábszínház új művészeti vezetőjével.

Miről álmodott a gyermek Kiss Rita?

- Egy Nógrád megyei kis faluban nőttem fel, Palotáson. Normális gyerekkorom volt, nagyon sokat rajzoltam, és csak a humán tantárgyak érdekeltek. Bohóc szerettem volna lenni,- anyukám szerint az is lettem (nevet). Balassagyarmatra jártam középiskolába, majd Kecskemétre mentem főiskolára, óvodapedagógusnak tanultam. Báron László - a Ciróka Bábszínház alapítója - tanárom volt, megismertette és megszerettette velem a bábjátszást. Az ő képzőművészeti gondolkodása nagy hatással volt rám, és nagyon izgalmasnak találtam a műfaj sokszínűségét. Főiskolásként kerültem a Ciróka Bábszínházhoz, majd ott maradtam. A Ciróka első hivatalos korszakában voltam ott, Rumi Lacival, Kovács Gézával, Újvári Jankával, Pályi Jánossal, illetve megismerkedtem Kovács Ildikó rendezővel, aki nagyon sokat dolgozott velünk, barátunk, tanítónk, mesterünk lett. Kísérleteztünk és megtanultunk egyfajta színházi gondolkodást. Ez nagy iskola volt mindannyiunk számára, egy igen szerencsés együttállás, amely a ’80-as évek vége felé újítást hozott a hazai bábjátszás életébe.

Mi történt aztán, hogy elkezdtél ott dolgozni?

Először bábszínészként kezdtem, majd lehetőséget kaptam rendezni és tervezni is. Nem csak én, mindenki kipróbálhatta magát több területen is. A régi bábosok maguk készítették, írták, rendezték előadásaikat, mivel a bábművészet komplex műfaj, jó, ha egy bábos minden alkotófolyamatban kipróbálhatja magát. Akkor kezdtem el rendezői életemet, és most már nagyon sok előadás van mögöttem, amelyeket gyakran tervezőként is jegyzek. A Ciróka után Pécsett éltem, ahol szabadúszóként dolgoztam, megtapasztalva ennek jó és rossz oldalát is. Voltam társulati tag rövidebb ideig Győrben, majd megint a Cirókában, de ekkor már sokfelé hívtak rendezni, tervezni az országban. Amikor Szűcs István lett Zalaegerszegen a Griff Bábszínház igazgatója, felkért, hogy csatlakozzak művészeti vezetőként a társulathoz. Ez egy új kihívás társulatépítésre, egy bábszínház arculatának kialakítására, és a színházi gondolataim összefoglalására.

Egyszer azt nyilatkoztad, hogy „Nem tudnék művészként alkotni, ha hivatalos ügyekkel is kellene foglalkoznom”. Most tudsz?

Igen, mert ezeket a dolgokat István végzi, így én teljes erővel részt tudok venni a társulat művészeti életében. Figyelemmel tudom kísérni a próbafolyamatokat, én választom a darabokat, a vizualitásért is én felelek. Jelenleg a Hevesi Sándor Színház fölső részén a kamarateremben játszunk, ami egyáltalán nem ideális, hiszen még az akadálymentesítés sincs megoldva. Próbáljuk ezt a kis helyet gyerekközpontúvá  tenni apró ötletekkel, tavaly a  lépcsőházunk fehér falára  minden színházba látogató gyerek egy pöttyöt ragaszthatott. Ahány pötty van fent, annyi gyerek járt nálunk tavaly. Vidéken egy bábszínháznak úgy kell működnie, hogy sok gyerekprogramot kínál, hogy a gyerekek szeressenek oda bemenni és ott maradni. Van ígéret rá, hogy kapunk épületet, de addig az a cél, hogy a betérőt minél barátságosabb helyszín várja. Új programokat is indítunk, hétvégén is lesznek előadások, a családok közös programot tudnak szervezni ide. A mai nap is babaszínházi előadás volt, a Piroskaland (rendezte: Kiss Erzsi) bemutatója, tele volt a nézőtér. Délután a nagyobb gyermekeket várjuk a Szemenszedett mese (rendezte: Bartal Kiss Rita) bemutatójára, tegnap pedig a Lúdas Matyival (rendezte: Rumi László) nyitottuk az évadot. Ha jók vagyunk, akkor ennek a híre majd úgy terjed, mint a népmese.

A babaszínház az egyik új kezdeményezés, amióta idejöttél. Van más is?

- Ebben az évadban meghívtuk a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábos hallgatóit, akik öt alkalommal jönnek, és eljátsszák az egyszemélyes vizsgaelőadásukat. Végzős gimiseknek játszanának a végzős egyetemisták. Egy közös beszélgetést szeretnénk kezdeményezni a kamaszokkal. Fontos, hogy a színészek is tanuljanak, ezért workshopokat szervezünk nekik, hogy kipróbálhassák magukat és izgalmas feladatokban vegyenek részt. Nekem az a feladatom, hogy jól terelgessem a színészeimet, akik ne csak végrehajtsanak, de alkotó színházi emberek legyenek.

A darabjaid könnyen felismerhetők - a bábokról, a megteremtett miliőről -, előtérbe helyezed a képi gondolkodást, és nem vagy a szájbarágás híve. Engeded, hogy a képek hassanak.

- Fontos a szöveg, de mivel vizuális alkat vagyok, olvasom a szöveget és látom a képeket. A kékruhás kislány olyan előadás volt, amikor úgy éreztem, hogy együtt állnak a csillagok. Hasonló, általam szeretett előadás volt a debreceni Vojtinában a Boldog képek (tervezte: Horváth Mari) vagy az Aliz, a lány, aki követte a fehér nyuszit (tervezte: Grosschmid Erik). A kép mellett természetesen a játék, a humor, a vizuális humor is fontos, és az, hogy az előadás erősen hasson rám. Nagyban segíti a munkámat, hogy meg tudom tervezni és el tudom készíteni a bábokat, de emellett már másoknak is tervezek. Ezt eredetileg kirándulásnak tartottam, de benne maradtam. Egy szabály van: hogy nincs szabály, folyamatosan kell a korlátainkat feszegetni.

Egyszer azt nyilatkoztad, hogy a bábszínház a kiskamaszkorát éli. Szerinted kamaszodik már?

- Igen kezd, de még mindig nem nőtt fel. Sokat számít az egyetemi képzés, így diplomás színészek érkeznek a bábszínházakba. Nagyon jó és erős előadásokat lehet látni a fiatal generációtól. Azok a fiatalok akik nem jutnak be az egyetemre, de elkötelezettek a műfaj iránt, előbb-utóbb megtalálják az utat a bábszínházakhoz, de ez sokkal nehezebb. Ha a művészet csak iskolához van kötve, az nem elég.

Nem túl nagy felelősség, hogy rendezel, tervezel, gyakran egyszerre?

- De igen. Ezért nagyon átgondolom, mi az a téma, aminek annyira erősen látom a vizualitását, hogy én magam szeretném megcsinálni. Természetesen nagyon szeretek alkotótársakkal dolgozni, hiszen a közös munka, a „kitalálás” folyamata az egyik legjobb része a rendezői munkának.

Mit vársz Zalaegerszegtől?

- Jó társulati létet, jó előadásokat, jó alkotó társakat, sok nézőt, olyan munkákat, amiben örömmel veszek részt. Három év az, amikor látható, hogy valóban arra halad a színház, amerre elképzeltem. Szlovéniában, Mariborban rendeztem, amikor Szűcs István felkért a művészeti vezetésre. Ott beszélgettünk az elképzeléseiről, a közös jövőről. Ezek a gondolatok nagyon előremutatóak és bátrak, egy év távlatában már sok minden megvalósult. Azt fogadtuk meg, hogy megpróbáljuk megcsinálni a legjobb színházat, ami tőlünk telik.

  Zalaegerszeg, 2016. 09. 24.

  Fotók forrása: Bartal Kiss Rita

  Tovább a galériába