XV. Puck Fesztivál - második nap

Miközben a Kolozsváron megrendezett XV. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiváljának második napját, október 18-át vesszük górcső alá, rádöbbentünk, hogy az első körben meg sem említődött, hogy mi fán terem ez a fesztivál – nem tevődtek fel az egész rendezvény összefüggésében a színházi alapkérdések, holott ezek a paraméterek sokatmondóak lehetnek.

Tehát: kik?, mit?, miért? és hogyan? A „hol és mikor?” már többnyire kiderült, illetve folyamatában pontosítódik.

A rendezvényt a kolozsvári Puck Bábszínház szervezi, a román és a magyar társulat, valamint a bábszínház megannyi „közös” alkalmazottja, úgymint a nagyfőnök (értsd az igazgatót, név szerint Emanuel Petran), a titkárok (értsd: irodalmi és „rendes”), a pénzügyesek (értsd: könyvelők) és a többiek. A szervezők tulajdonképpen 22 előadás és 32 fellépés lebonyolításával készültek, köztük a jelesebb hazai társulatok mellett Oroszországból, Dániából, Magyarországról, Moldova Köztársaságból és Szlovéniából érkeztek a művészek. A produkciók Kolozsvár nyolc különböző színpadán kerülnek bemutatásra. A „miért fontos vagy éri meg ezt a fesztivált évente megszervezni?”-kérdésre elégséges volna egy tömör válasz is: a (mindenkori) gyermekekért. Hogy fejlődjünk, hogy képzeletünk és lelkünk szárnyalhasson, hogy találkozzunk, hogy gondolkodjunk, érveljünk és lelkesedjünk. A fesztivál szakmai célja pedig meghívni és évente felmutatni az európai bábjátszás legjavát mind a szakmabéliek, mind nagyközönség számára.  

A fesztivál versenyjellegű, de a versenyben csak a romániai társulatok előadásai vesznek részt, azok közül is csak azok, amelyek az előválogatás során versenybe kerültek. Ezeket az előadásokat egy nemzetközi zsűri nézi és bírálja, amelynek elnöke Slobodan Marković (a szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál igazgatója), a többi zsűritag pedig: dr. Eugenia Sarvari (teatrológus), dr. Katona József egyetemi lektor (rendező), dr. Ovidiu Pecican egyetemi tanár (dramaturg) és dr. Epaminonda Tiotiu (szcenográfus).

Ennyit az általánosról, most pedig kukkantsunk az előadások sűrűjébe. Érdekes, hogy míg az első nap előadásainak többségében a román népmesei hősök voltak a főszereplők, ezen a napon a fesztiválozó színpadokon keményen beállt a tél.

Elsőként a bukaresti Țăndărică Színház A hóember, aki találkozni akart a Nappal című, Matei Vișniec művére épülő román nyelvű előadása „havazta be” a teret, pontosabban a kolozsvári Lucian Blaga Nemzeti Színház színpadát. A neves és nagy múltú bábtársulat előadásának történetét mindannyian ismerjük: tavasszal a hóembernek el kell olvadnia. A (báb)színház csodája pedig az, hogy ezzel az egyszerű ténnyel, az elmúlás drámáját és a körforgás szükségességét oly módon tudja kibontani, hogy közben meghatározó kérdések tevődjenek fel és mély érzelmek töltsék el (és fel) a nézőket. Az előadás tehát nem a történet eredetiségében, hanem az elmesélés minőségében nyújt igazán magas színvonalat. Az életnagyságú hóember és a kisebb bábok kivitelezése mintha rajzfilm-figurákat eredményezne, ez a jelleg gyors és határozott, karakteres mozgásukban is tetten érhető, de mindez cseppet sem zavaró, inkább ismerősen szórakoztató és dinamizáló. Ilyen vicces, rajzfilmszerű jelenet a táncoló nyúlé vagy a jégen megállni próbáló farkasé.

A hóember a tavasz érkezésének, a folyamatos veszélyeztetettség-érzésnek nyomása alatt elindul megkeresni a Napot, hogy megkérje: hagyja élni, mégpedig azon a helyen, ahol megszületett, hiszen ott talált barátokra, ott érzi otthon magát. Útja során számos új barátot szerez, és egyre veszít nagyságából és erejéből, ezen felül szétosztja mindenét az állatok között: a fecske a cirokseprűjét kapja, hogy beépítse azt a fészkébe, a nyúl a hóember murokorrával csitíthatja éhét, a mormota a dióból készült gombjait, a meghűlt farkas a sálat és a sapkát kapja örökül a hóembertől. Az előadás erénye, hogy őszintén és tisztán szól a gyermekek nyelvén, elsősorban azzal, hogy a történetet érzelmileg hitelesen, egyben eredetien sikerül közvetíteni. Gyakori az interakció is a gyermekekkel. A hóembernek van-e tüdeje? Hát a hópehelynek? – teszi fel a kérdést a varjú. Niiincs! – visszhangozza több száz gyermekszáj. Ha jön a tavasz, nem leszek része a díszletnek? – kérdezi később a hóember, de erre a költői kérdésre már nem érkezik válasz, mint ahogyan arra sem, hogy „hol tartják, őrzik az időt”? A fejben, a szívben, vagy a térdben? A természeti erők megviselik, kínozzák a töpörödő méretű hóembert, az eső lyukakat ver bele, a szél majdnem elfújja, olyan könnyű lesz. A történet a Nappal való találkozás jelenetében csúcsosodik ki, és katartikus élményekkel járhat, hiszen még a Nap is megsajnálja e nemes jellemet, és megígéri, hogy jövő télen újra életre kelti és álommá változtatja, hogy a gyermekek addig is örvendhessenek neki.

A zene is szervesen épül be az előadásba, s ha éppen nem erősíti az előadás drámai jellegét, akkor szórakoztató jellegével oldja a feszültséget.

A jelenetek igazi, drámai helyzetek. Valaki az életéért küzd, mások gyakran segíteni akarnak neki, de lényegében a súlyosabb helyzetben levő segít azoknak, akinek kisebb a bajuk. Igazi, mély kapcsolatok alakulnak ki. A hóember magát osztogatja szét, jószívűsége, alázata az összetartozás és egymásrautaltság állapotával társul. Vajon ez lesz az idei fesztivál egyik „leggyermekibb” és emocionálisan leginkább megmozgató produkciója? – majd kiderül.

A tél hangulatát közvetítette még A hókirálynő című, Andersen mesét feldolgozó két román nyelvű előadás: a marosvásárhelyi Ariel Bábszínház  és a kolozsvári AnimaArt előadásában. Gerda, a kislány barátja, Kay keresésére indul, akit elrabolt a Hókirálynő. A lány kitartása, jósága és barátja iránti szeretete legyőzi a gonosz Hókirálynőt. A vásárhelyiek a sokat használt és közkedvelt asztali bábokkal, a kolozsváriak árnyjátékkal mutatták be a mesét, de „egyszemélyes stábunk” nem jutott el ezekre, mint ahogy a Puck Bábszínház román tagozatának Csipkerózsika előadásáról sem tudunk személyes reflexiókat megosztani. 

Az elátkozott hercegnőről szóló előadás részletezése helyett viszont egy kissé kibontjuk a magyar publikumnak szóló Tessék engem megmenteni! című előadást, amelyet a debreceni Vojtina Bábszínház művészei adtak elő a Magyar Operában. A Paul Maar szövegét feldolgozó élőzenés előadás szép, pontos kivitelezésű összmunka. Egy kényes kisasszonyról szól, aki el akarja raboltatni magát egy szörnnyel, hogy majd egy igazi dalia megmentse és feleségül vegye. A történet furcsasága az, hogy nem egy férfi, hanem egy nő, egy szegényebb családi háttérrel rendelkező hercegkisasszony indul el kimenteni a bárgyú szörny mancsai közül a gazdag kisasszonyt − mindezt a fele királyság megszerzése érdekében. A happy end-ig kalandok vezetnek, csattanóul pedig az szolgál, hogy a szörny egy elátkozott herceg, csak meg kell szegényt „csúkolni”, hogy visszaváltozzon. A Vojtina előadását idén is erős (báb)színészi jelenlét, feszes ritmus, tiszta karakterformálás és élvezhető, vicces, változatos történetmesélés jellemezte.

A második fesztiválnapot a bábelőadások mellett egy fényképkiállítás is gazdagította: a kolozsvári Szabók Bástyájában Slobodan Marković, a szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál huszonhárom éves múltjából a különböző vendégtársulatok előadásait idéző képek tárlatát mutatta be. A kis tárlaton több budapesti produkció is felidéződött.

A nap előadássorozatát a 25 országot bejárt orosz nonverbális előadás zárta. A szentpétervári Kvam Társulat előadásának címe: Hogy tudsz a semmiből mindent létrehozni? A két színész energiával és pontos kidolgozottsággal töltött játéka ezt a címet nem hazudtolta meg, a legegyszerűbb hétköznapi tárgyakból összerakott asztali vagy emberszabású bábjaik a ritmikus zenére számos szórakoztató etűddel, bohócjátékkal, tánccal és interaktív jelenettel szórakoztatták a közönséget. A sok apró jelenettel a meglepetésekre és a kreativitásra alapozott szórakoztatás volt a céljuk és sikerük alapja. Az előadást felnőtteknek címezték, ám a tizenvalahány óvodás és kisiskolás korú gyerek is élvezni tudta az előadás utolsó percéig a varázslós bőröndjátékokat, a „ketten egy bábbal” jeleneteket, a szájjal hangeffektezett ping-pongozás jelenetét, az „úszást a másik nadrágjában” jelenetet, a piros zoknis harci etűdöt, a vén díva szerelmes és interaktív operajelenetét, a bohóc szívdobogós játékát és a többit. Egyszerűségében és lírai töltöttségében kiemelkedő jelenet volt, amikor a színészek kézjátékukkal a Föld élő természeti világát idézték.

Zárásként elárulható, hogy e sorok szerzőjét ezek a merész alakok az előadásuk alatt felkérték és megtáncoltatták. Hogy kik is? Egy férfi, aztán még egy férfi és közöttük egy báb – lényegében tehát: az oroszok. A szerző tehát: megjárta.

Tartsanak velünk holnap is!

 

Fotók forrása: teatrulpuck.ro és a fesztiválon résztvevő színházak

 

Tovább a galériába

További képek