Hogy ismét annak rendje s módja szerint menjen a világ sora

Botházy-Daróczi Réka | 2017-02-01

Új bemutatóra készül a nagyváradi Lilliput Társulat. Február 9-én a Moha és Páfrány című előadást mutatják be – ennek kapcsán beszélgettünk a produkció rendezőjével, Palocsay Kisó Katával.

- Első ízben rendezel a Lilliput Társulatnál, de nem teljesen ismeretlenek számodra a bábszínészek. Honnan az ismeretség?
- Kócost (Oláh Anikó Katalin) tanítottam két évig Vásárhelyen, majd dolgoztunk együtt Temesváron is, mielőtt Váradra szerződött volna. Csepei Robi Kolozsváron volt diákom. A társulat többi tagját a tavalyi Fux Fesztiválon ismertem meg.
 
- Jelenleg a Kolozsvári „Babes-Bolyai” Tudományegyetem Színház és Televízió Karának adjunktusa vagy és a színművészetin tanítasz bábművészetet. Miben más számodra a rendezés a tanításhoz képest?
- Nagyon szeretek bábozást tanítani az egyetemen. Az alapképzésben a bábművészet egy féléves tantárgy. Aztán a mesteri képzés alatt visszatér kortárs bábművészetként, szintén egy fél évig. Úgy gondolom, hogy ez alatt az idő alatt az a legfontosabb, hogy felkeltsem a diákjaim érdeklődését a műfaj iránt, hogy olyan kezdeti bábos élményeik legyenek, amelyeken keresztül megszeretik a bábozást.  Mintha egy ajtót tárnék ki előttük, amin keresztül egy számukra teljesen új világba tekintenének be. Rendezni is szeretek, de ritkábban vágok bele. Ilyenkor is a felfedező, kísérletező, játékos részét szeretem a legjobban a próbafolyamatnak. A rendezések alkalmával nagyon sokat gondolok a gyerekekre, akiknek készül az előadás. Ez egy másfajta felelősség, mint az egyetemen, ahol a legfontosabb számomra a diák. Az, hogy ő mivel marad a közösen eltöltött órák után. A puding próbája az evés. Valahogy ehhez hasonlítanám a rendezéseket. Egy bábszínházban rendezett előadás jobban eljut a közönséghez. Ezeken az alkalmakon együtt dolgozhatok tapasztalt kollégákkal is, nem csak kezdőkkel, fontos visszajelzéseket kapok arról, hogy mi mennyire működik a valóságban abból, amit az egyetemen oktatok. A tanítás és a rendezés kiegészítik egymást. Egyik segíti a másikat, és váltogatva a kettőt, ritmust és energiát kap a munkám. Szabadabbnak érzem magam, és csökken annak a veszélye, hogy akár a tanításba vagy a rendezésbe belemerevedjek.
-Miért pont a Moha és Páfrány történetére esett a választásod, amikor a nagyváradi bábtársulathoz jöttél?
- Szeretem Mohát és Páfrányt, ahogy azon ügyködnek, hogy "ismét annak rendje s módja szerint menjen a világ sora". Meg szeretem, ahogy Hatházi András bábdarabja úgy szőtte egybe a sok apró történetet, hogy megőrizte a hangulatát és a humorát Vaclav Ctvrtek meséinek. És mert a nagyváradi bábosok esze egy srófra jár a manókéval, a tündérekével, s játékkedvüknél is csak a szívük nagyobb. 
 
-Milyen bábokat, bábtechnikákat láthatunk az előadásban?
- Minden, ami az előadásban van, él és mozog. Nem használunk klasszikus értelemben vett tisztabábtechnikákat. Vegyülnek a technikák, alakulnak annak függvényében, mit kíván a bábu, és a helyzet. Az mindenképpen nagyon érdekes, hogy van olyan bábu, amelyet egy bábos kelt életre, és van olyan, amelyet több. 
 
- Milyen a jó bábszínházi előadás számodra?

- Az, amelyiknek a végén, miközben pirosra tapsolom a tenyeremet, muszáj, hogy odaforduljak a mellettem ülőhöz és azt mondjam: "Na, ez jó volt, jól esett!"


Fotó: Lilliput Társulat -  Szigligeti Színház

 

További képek