A megmozgatott tárgy metaforává lényegülése

Takács Ágnes | 2017-03-19

Színházi hagyomány és megújulás címmel fut az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet projektje, amelynek célja a norvég-izlandi-magyar színházi szakmai hálózat létrehozása, a három ország színházi alkotói és színháztudósai közötti párbeszéd elindítása. (Espen Dekko műhelymunkája a Színház és Filmművészeti Egyetemen.)

A projekt két nagy egységből áll: egyrészt műhelymunkából fiatal (báb)színész-hallgatók számára és tudományos konferenciából; másrészt könyvbemutatóból és felolvasószínházi előadásból, melynek középpontjában olyan kortárs norvég drámák állnak, amelyek a magyar közönség számára mindeddig ismeretlenek voltak.

A műhelymunkára 2017 január végén került sor Espen Dekko norvég bábos vezetésével. Bár a résztvevők elsősorban fiatal bábszínész-hallgatók voltak, mivel a tárgyak színpadi használatát Dekko nem a bábszínházi értelemben gondolja el, ezért a workshop követhetőnek és hasznosnak bizonyult színészek, rendezők számára is. A tárgy nem átlelkesítendő elemként és nem kellékként értelmezett, hanem sokkal inkább olyan eszközként, amely önmagán túlmutatva az egész jelenetet metaforává emeli. A tárggyal végzett cselekvés tehát nem illusztrálja a színpadon ejtett szöveget, hanem inkább vele párhuzamosan hoz létre jelentést. A jelenetben megmozgatott tárgyon átsugárzó jelentésréteget nevezi Espen Dekko mögöttes jelentésnek (subtext), amely az elhangzott szöveggel együtt hozza létre metaforát.

Mindezen elméleti háttér gyakorlati megmutatására, kipróbálására kaptak lehetőséget a résztvevők a kétnapos workshopon. A munka kezdetén az alapokhoz tért vissza Espen Dekko, így a csoport a tárgyak mozdulatsoron keresztüli újrafelfedezésére tett kísérletet. Ezek a gyakorlatok szigorúan szöveg nélküliek és mindenféle (mögöttes) jelentéstől lecsupaszítottak voltak. Később előre meghatározott mögöttes jelentés kapcsolódott a tárggyal végzett cselekvéshez. Így a jelentek mozdulatsorát az alma felszelése és megevése adta, míg a hozzá kapcsolt mögöttes jelentés résztvevőről résztvevőre változott. Fontos, hogy a némajelenetek célja nem a mögöttes jelentés illusztrálása volt, sokkal inkább ennek a tartalomnak az „átsugároztatása” a cselekvésen. A színpadi szöveg csak a workshop második felében kapott szerepet. Különösen erős, szinte lírai jelenetek születtek az altatódalok szövegeiből és a mellette párhuzamosan papírlappal végzett mozdulatsorokból. Ennél a gyakorlatnál az elhangzó szöveg, a tárgy és a cselekvés volt rögzített, ám a mögöttes jelentés szabadon volt választható. Hasonlóan izgalmas jelenetek születtek a monológrészletek és a cipő és cipőfűző használatával.

Espen Dekko rendkívül felkészült és pontos workshopvezetőnek bizonyult, olyannak, aki elmélyült, alapos és átgondolt munkát vár el a színészektől. A szűkös időkeret ellenére igyekezett a munkamódszert a lehető legjobban megismertetni a résztvevőkkel. Ha a módszer teljes elsajátítására nem is, a rutinná váló színészi gyakorlat újragondolására, reflektív önértékelésre mindenesetre elegendő volt a kétnapos workshop.

További képek