Egy XX. századi művész és XX-XXI. századi tanítványai

Kerti Károly grafikusművész és tanítványai kiállítás - Orosháza - Városi Képtár

Kerti Károly grafikusművész és egykori tanítványainak kiállítása – a Mester születésének közelgő 100. évfordulóján – egy XX. századi, egyszerre tipikus és különös művészi sorsra és életműre emlékeztet, és egyszersmind a művésznemzedékek egymáshoz kapcsolódásának jelenségére, e kapcsolódás, a követés, a példaadás, a tradíciók őrzésének és továbbvitelének fontosságára figyelmeztet. Nagy kár, hogy az egykori Kerti-tanítványoknak a tanítványai nem lehetnek jelen ezen a kiállításon – a Kerti-növendékek közül számosan kitűnő művész-tanárokká váltak és művészpedagógusként működtek, vagy működnek még napjainkban is –, mert akkor még tágabb perspektívák nyílhatnának meg a művészeti hagyományok ápolásának jelenségvilágáról. És természetesen nem lehet jelen a hajdan Orosházán és Tatán dolgozó Mester összes tanítványa sem, hiszen csak tizenegyen képviselik a művésszé váltak csapatát – ezúttal hatan érkeztek az orosházi, és öten a tatai körből – holott sokkal többen voltak és vannak, akik a Kerti Károly által közvetített művészeti tudással, szemlélettel, alkotói felelősségvállalással jelentkeztek és dolgoztak a XX. század második felének, dolgoznak az új évezred első évtizedeinek magyar művészetében. És akkor még nem szóltunk arról a sok száz iskolai tanítványról, akik csupán a művészet ismerőivé és barátaivá, művészetet szeretőkké és művészetet értőkké váltak Kerti Károly keze alatt az orosházi 4-es, majd 2-es számú általános iskola és a Táncsics Mihály Gimnázium, majd a tatai Vaszary János Általános iskola, és Eötvös József Gimnázium osztályaiban.

Mindezeken túl e tárlat még számos más tanulságot is megcsillanthat, így talán az egyik legfontosabb tényezőként a helyhez, a szűkebb közösségekhez, az otthonhoz való kapcsolódás jelentőségét, illetve a hely és az alkotói tevékenység közötti kapcsolat egymástól elválaszthatatlan voltát. Kerti Károlynak és tanítványainak az Orosháza, illetve a Tata városához való szoros kötődéséről kellene itt részletesen megemlékeznünk. Arról, amiről Csizmadia Lajos szólt 1986-os visszaemlékezésében. „Kerti Károly a második világháború lezárulását követően a hadifogságból hazatérve Orosházán telepedett le családjával. Első célja az volt, hogy az iskolai rajztanítást méltó rangra emelje. Elsősorban a rajzórákat tette kis alkotóműhelyekké. Kedvet teremtett a munkához, és önbizalmat öntött a tanulókba: a rajzolás akarattal és odaadással elsajátítható. A gyerekseregben megszüntette a gátló tényezőket. Mindegyiknél meglátta a jót, és erre épített. A munka során tudásával magával ragadta a tanulókat. Így tudta kialakítani a rajztanítás magasabb fokát: a népes és termékeny szakköri munkát, először az iskolában. … Később Rajki József szobrásszal megalakították a képzőművészeti szakkört a Wigner-házban lévő fényképész műteremben. Ebben ő irányította a rajzot és a festészetet, ez vált termő alkotóműhelyévé. Az iskolák legtehetségesebb tanulói, végzett tanítványai gyűltek a mester köré (Rajki László, Ravasz Erzsébet, Gyúró István, Fülöp Ilona, Fülöp Erzsébet, Paál István, Feldman Tibor és mások). Ebben az időben az ő biztatására kerültek az első orosházi tanulók a budapesti Művészeti Szakközépiskolába.” És a művészi, művészetpedagógusi munkásság mellett aktív közéleti munkát is kifejtett, és mindezeket a tevékenységformákat folytatta, bontakoztatta ki 1957 után Tata városában.

Itt is nap mint nap tanított, itt is szakkört vezetett, itt is egyik motorja volt a városi és megyei művészeti közéletnek. Az Orosházán művésszé vált tanítványok nyomában itt is újabb és újabb növendékek indultak a budapesti képzőművészeti szakközépiskolába vagy a Magyar Képzőművészeti Főiskolára. Közülük számosan napjainkban is rendkívül aktív szereplői művészeti életünknek, és többen már a több évtizedes munkásságukra visszatekintő, összegző tárlataik megrendezésének korszakát élik – Árendás József grafikusművészre és Hérics Nándor festőművészre hivatkozhatunk –, de a kissé fiatalabbak, Lévai Ádám és Szabó Andrea grafikusművész, Neuberger István festőművész is komoly életművet épít. Az orosházi és a tatai Kerti-növendékek körében vizsgálódva megállapítható: amilyen sokoldalú volt a mester, olyan sokféle érdeklődés és sokirányú művészi tevékenység jellemzi a tanítványokat: festő, grafikus, alkalmazott grafikus és szobrász is fellelhető csapatukban, és ezt pontosan igazolja e tárlat orosházi alkotóinak fellépése, a Fülöp Erzsébet, Gyúró István, Őze István, Paál István, Rajki László, Ravasz Erzsébet névsor is. És amilyen rugalmas, a kor jelenségeire reflektáló, korszerű művészeti szemlélettel megáldott művész volt Kerti Károly, ugyanígy tanítványai munkásságát is ez a modernitás szelleme által vezérelt, alapvetően a valóságelvű megjelenítésre alapozó, de stilisztikai téren rendkívül sokágú és sokszínű művészeti kifejezés jellemezte és jellemzi.

Miként a tanítványok sokrétű és sokágú, immár sok esetben már lezárult, vagy még napjainkban is továbbépülő életművét is csak egy-egy alkotáscsoport idézheti meg ezen a tárlaton, a hallatlanul gazdag Kerti-munkásságot is csak egy szűk válogatás reprezentálhatja. Kerti Károly és tanítványai viszonylatában hallatlanul fontos tényező volt, hogy a Mester nemcsak a mesterségbeli ismereteket tanította meg, nemcsak az alkotómódszer fogásait adta át, s a művész felelősségéről, a művészet nélkülözhetetlenségéről és jelentőségéről példálózott, hanem mindezek mögött, mindezt nyomatékosítva mindig ott voltak az újabb és újabb művek, és a művek által hordozott mondandók, jelentések, amelyek a Mester munkásságának 1986-os lezárulásáig egy több mint négy évtizedet átfogó, meggyőző erejű életmű üzeneteivé összegződtek. Kerti Károly pályakezdő orosházi alkotóperiódusában festőként indult, de aztán életműve az 1957-es tatai megtelepedést követően a grafikai ágazatok terén teljesedett ki. A múlt század hatvanas és hetvenes évtizede a magyar grafika különleges értékeket termő virágzásának időszaka volt, amely periódusban a tatai mester újabb és újabb figyelmet keltő alkotásokkal jelentkezett. A grafikai kompozíciók mellett Kerti Károly kisplasztikákat és monumentális fali- és térkompozíciókat is alkotott. Az ágazati, a műfaji egyhangúságot kerülő, a stiláris egyneműséget és a szemléleti konvenciókat elvető, modern szellemű művész volt: a sokrétűség, a műfaji változatosság, a technikai megvalósítás gazdagsága mellett ezért sem bontható korszakokra munkássága. Az 1940-es és az 1950-es évek természetelvű kompozícióit követően az egyre erőteljesebb stilizálás, a valóságelemek és legfőként az emberalakok átírása, jelentésgazdag festői-grafikai motívummá alakítása-avatása révén születtek meg a legszebb művei, amelyek közül néhánnyal átlépett az elvonatkoztatások, a nonfiguratív kifejezések szférájába is, de csak azért, hogy aztán ismét visszatérjen az alakok, az egyéniségek, a típusok, az arcok, a testek, a kezek által megragadható mondandókat tolmácsoló kompozíciókhoz.

Szakkifejezésekkel élve a szimbolikus, a konstruktív, az expresszív vagy a szürreális képteremtés jellegzetes jegyeivel leírható műveket alkotott. Munkásságában ceruza-, tus-, kréta- és szénrajzok, rézkarcok, monotípiák valamint linóleum- és papírmetszetek jelzik, hogy otthonosan mozgott az egyedi kompozíciók és a sokszorosított lapok megalkotása, a klasszikus és a modern grafikai technikák alkalmazása terén is, és bátran kísérletezett: az ő nevéhez fűződik a magyar művészetben a papírmetszet nyomtató eljárásának, e különleges hatásokat összpontosító sokszorosító technika bevezetése és alkalmazása. A grafikai kísérletek, a rajzok készítése mellett esetenként váratlanul visszatért a festészethez, vagy elszakadva a képsíktól az anyagokhoz, a térbe szervezett tömegekhez és formákhoz fordult: kisplasztikákat, ritkábban monumentális szobrokat is alkotott. Művészetét a humanisztikus-heroikus mondandók megfogalmazása, a szenvedélyes alkotói szándékok, az alkalmazott képteremtő eszközök alapján elemezve elmondható, hogy e művész hol a fekete-fehér kontrasztjára hagyatkozott, hol meg a színek kifejezőerejére alapozott, de mű-világa mindenkor a rajz, a rajzosság által meghatározott. Köznapi történések és történelmi súlyú események megidézése, aktuális mozzanatok és általános érvényű emberi problémák boncolgatása, mitológiai és népművészeti hivatkozások, egyetemes és magyar kulturális-művészeti toposzok egyaránt megjelennek művészetében. Ám mint minden nagy formátumú alkotó esetében, a téma Kerti Károly számára is mindig csak ürügy volt: ürügy, hogy a múlt dicső és fájdalmas jelenségeire vagy a látszólag jelentéktelen mindennapokra pillantva önmagukkal szembesíthesse műveinek szemlélőit, hogy a kor – a kommunistából a szocialistába, a keményből puhába váltó diktatúra – emberének etikus cselekvési lehetőségeit kutathassa, hogy megfogalmazhassa ítéletét arról a korról, amelyben élnie adatott és dolgoznia kellett.

A tanítványoknak mindig fel kell nőniük tanítóikhoz, majd meg kell haladniuk, túl kell szárnyalniuk mesterüket. Erről a nemes, végső soron magas fokú művészeti szintézist teremtő művészeti vetélkedésről tanúskodnak a Mester, Kerti Károly és tizenegy, egykori orosházi és tatai tanítványának a múlt század negyvenes éveitől napjainkig tartó, hosszú évtizedek történeti és művészeti ívét megrajzoló művei.

 

 

 

 

 

További képek