Életre kelt árnyak

A MárkusZínház 2017. április 21 és 25. között rendezte meg Pécsett első tematikus nemzetközi fesztiválját. A fesztivál apropóját az 500. születésnapját ünneplő Karagöz adta. De mi is, ki is az a Karagöz?

Karagöz egy felnőtteknek szóló török árnyszínházi előadástípus, melyet szabadszájú főszereplőjéről neveztek el. Metin And színháztörténész professzor szerint a legkönnyebben egy olyan mikrokozmoszként írható le, mely magába sűríti az ottomán kultúra és társadalmi szerkezet harmonikus és sokszínű egészét. A pécsi fesztivál összetettségében hasonlított a török árnyjátékra, mely magába olvasztja a rítust és a szórakoztatást, a hagyományokat, de ugyanakkor reflektál mindennapi életünkre is. Április 21-én, pénteken este, a Széchenyi tér épületeire vetített óriás árnyfigurák fogadták az ünnepélyes megnyitóra érkezőket. Az időjárási körülmények miatt zárt térbe szorult ünnepség a Nádor Galériában Makhult Gabi táncoló lengőszobrai és a Papír Panír csoport vetítései között zajlott. Az elhangzott köszöntő beszédeket Szokolay Dongó Balázs zenéje követte, később a fesztivál fellépői adtak ízelítőt előadásaikból egy-két árnyfigurával. Az indiai Tholpavakoothu Theater áldásával zárult a ceremónia.

A programok öt nagyobb egységre tagolódtak: előadások, kiállítások, workshopok (műhelymunkák), szimpóziumok, filmvetítések. A szervezők igyekeztek a négy keleti, tradicionális árnyszínházi formanyelvet (indiai, kínai, török, indonéz) európai és magyar aspektussal is kiegészíteni. A több mint ezeréves hagyományokból építkező kínai árnyjátékot a dél-kínai Kuangtung Lufeng Árnyszínház társulata hozta el nekünk. Kínában a ma ismert három árnyjátéktípus közül ők az egyetlenek, akik az énekes vonulatokkal szemben a mozgatást középpontba állító tradíciót, a Chaozhou játékot képviselik. Yingxi – A selyemvásznak hősei című kiállításukon marhabőrből készült, több ponton mozgatott bábok voltak láthatóak. Színes árnyjáték előadásukban az ezopuszi A holló és a róka története és a kínai tusfestés formavilágát tematizáló A kakasvidal mellett egy, a kínai opera világát megidéző, hosszabb lélegzetvételű darabot, A gyöngyöző torony legendáját mutatták be. Szimpóziumuk és műhelymunkájuk középpontjába is a bábmozgatás technikáját állították, ahol a játékosok segítségével személyesen is kipróbálhattuk a bábokat.

A Tholpava koothu – A keralai templomi árnyjáték fényei című kiállítás a 9. századból eredő tradicionális indiai templomi árnyjáték szarvas- és vízibivalybőrből készült bábjait mutatta be. A tárlathoz tartozó szimpóziumon Gopalan Nair Venu színháztörténész az indiai katakhali játékról, míg Ramachandra Pulavar a tholpava koothuról beszélt. Az ezt követő workshopon a bábkészítésnél használatos lyukasztó eszközöket próbálhattuk ki. Az indiai eposzokat (a Rámájanát és a Mahábháratát) feldolgozó thol-pava-koothu (bőr-báb-játék) az egyik legősibb színházi forma az istenek földjének tartott Keralában.A  Ráma herceg eredetileg 21 jelenetre tagolódó történetéből 9 részt kiemelő pécsi Rámájana előadást Krishnan Kutty Ramachandra Pulavar családja hozta el nekünk, aki 12 generáció óta őrzik ezt az ősi hagyományt. A 21 darab kókuszolajmécsessel megvilágított vászon mögött táncoltatták nagyméretű árnyfiguráikat a játékosok. Az eposzt élőzenei kísérlettel, tamil nyelven, folyamatosan, megszakítás nélkül énekelve szólaltatták meg. Indiában a játékok rituális jelentőséggel bírnak, ennek megfelelően az előadás itt is felajánlásokkal kezdődött, melybe a helybélieket is bevonták. A produkciót a közönség álló ovációval hálálta meg.

A fesztivál előadásainak sorát a Meseláda Bábcsoport Karagöz című játéka nyitotta meg, és Cengiz Özek bábművész Varázsfa című játéka zárta. Utóbbi előadás különlegessége az volt, hogy a nézőknek lehetősége nyílt az előadást a színfalak mögül megtekinteni. Akik éltek a lehetőséggel, azok megcsodálhatták a török művész egyszemélyes show-ját, aki a vászon mögött szinte táncolva adta elő színes árnyjátékát, toppantásaival irányítva csörgődobos kísérőjét. Az előadás török nyelven zajlott és követte a hagyományos felépítést (bevezetés, párbeszéd, fő téma, zárszó). A Karagöz 500 – A török árnyjáték múltja és jelene tárlaton Cengiz Özek saját kollekciójából állított ki régebbi és újabb darabokat. Szimpóziumán pedig történeti áttekintést adott a karagöz történetéről, majd a bábkészítés fortélyait is elsajátíthatta a vállalkozó szellemű közönség.

Árnyéknak árnya – Az indonéz wayang kulit játék története című tárlaton a bábokon kívül egy gamelán zenekar hangszereiből is válogattak a rendezők. A hagyományos indonéz árnyjátékkal való megismerkedésünket Dus Polett színháztörténész segítette, aki Surakarta művészeti egyetemén szerzett élményeivel színesítette előadását. Teljesen hagyományos wayang kulit árnyjáték előadást nem láthattunk a fesztiválon, de két társulat is az indonéz alapokból indult ki.

A spanyol El gecko con botas vezetője, Clementina Kura-Kura is Indonéziában tanulta a wayang kulit technikát, így Az árnyak mesélnek előadás mindhárom történetében az indonéz szigetvilág történetei elevenedtek meg. Fekete alapú fehér játékukban esernyőkkel, a vászon előtt adták elő a Menj aludni gekkó! című, Bali szigetéről származó formulamesét. Ezt követően hagyományos jávai árnybábokkal egy jávai történet következett. A varázskendő hőse fejkendője segítségével menti meg a kannibál uralkodótól a faluját. Végül egy pápuai mesével (Egyezség a Nappal) zárták előadásukat. Clementina Kura-Kura és Susanna Bologna sikeresen ötvözte a modern és a tradicionális árnyjáték technikákat. Csapatuk másnap délelőtt tartott workshopot, ahol A varázskendő szereplőit készíthették el az érdeklődők.

Szintén indonéz hagyományokból hívta életre Herlambang Bayu Aji indonéz bábművész Németországban a Wayang Rayakaja Shadow Theatre-t. Az új stílusú wayang rajakaya kortárs állatmeséjében, az Egy tehén kalandjaiban ötvözte a felsőbbrendű, arrogáns tehén, Sarah történetét a wayang kulit bábtechnikával. A parabolának szánt, didaktikus előadásukban egyedül a bábok megformálása és kivitelezésük idézte meg az indonéz tradíciót.

A szervezők minden nap gondoskodtak a keleti világtól jobban elszakadó, saját utakat kereső előadásokról is. A fesztivál talán legmeghatóbb és leggyönyörűbb darabját a cseh, Lisen Theatre hozta el nekünk. Szávitri hercegnő történetét saját készítésű, hosszú évek alatt kikísérletezett bábtechnikájukkal, hangszereikkel, fényeffektjeikkel jelenítették meg. Az indiai Mahábháratából életre keltett állhatatos szerelem színes árnyjátékát a vászon előtt, maszkos zenész narrálta.

A cseh-magyar koprodukciót, A gyűjtőt Katerina Hadravová és Kovács Tamás (a Suncab.org) előadásában láthattuk. A képregényszerű történet egy konyhaszekrényben elevenedett meg. A kreatív térkihasználás mellett jól megszerkesztett montázsokkal és képkivágásokkal dolgoztak az alkotók. A sci-fi egyik főszereplője a különböző fajokat gyűjtögető rák, aki bespájzolja intergalaktikus gyűjteményét. Ebbe a világba csöppen az űrutazó és macskája. Szavak nélküli kalandjaikat pusztán a képregények világát megidéző szövegbuborékok kísérik.

A saját útkeresés tetőpontja a lengyel Tadeusz Wierzbicki emlékgyűjteménye, Az „i” betű volt. Az előadás a művész fényvisszaverődéssel kapcsolatos mozgástanulmányait foglalta össze, amelyeket még az 1970-es években kezdett el. Vizuális költészetébe vegyített absztrakt humorával a nézők képzelőerejét célozta meg. Miniatűr jeleneteiben a legegyszerűbb jelekkel (a ponttal és vonallal, az „i”-vel) dolgozott. Az „i” betű útját különböző optikai eszközök segítették az évek során. A rövid etűdökben használt felxibilis tükröket az előadás után a nézők is kipróbálhatták, sőt a szerencsésebbek a lengyel művész zárt műhelymunkájában is részt vehettek.

Az alkotóműhelyek általánosságban két részből álltak, voltak kifejezetten szakmai workshopok: tradicionális bábkészítéshez, bábmozgatáshoz és kísérletezéshez köthetőek, melyekkel elsősorban a szakmai közönséget célozták meg a szervezők, és volt olyan is, amely mindenféle megkötés nélkül várta az érdeklődőket. Elsősorban a gyerekekkel érkező látogatóknak szólt a fesztivál ünnepélyes megnyitóját megelőző bábkészítő foglalkozás, melyen az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársai segítségével a Büky Béla által használt árnybáb technikával ismerkedhettek meg az érdeklődők. A résztvevők sablonok alapján készíthették el saját kartonpapír hőseiket, majd a Büky-kiállítás interaktív részében azonnal ki is próbálhatták azokat. Az árnyak játéka – Büky Béla árnybáb hagyatéka című kiállítás térkialakításában arra törekedett, hogy a színfalak mögé is betekintést biztosítson, ezáltal a látogatók nem csak befogadói oldalról szemlélhették a bábokat, a jeleneteket. A rendezők kipróbálható bábmásolatokkal színesítették a tárlatot.

A Magamura Alkotóműhely a Nádor Galériában tartott foglalkozást, amelyen különböző árnybáb technikákat próbálhattak ki a látogatók. Boráros Szilárddal drótból, műanyagból és más újrahasznosított anyagokból készült ujjbábokkal, Boráros Milada vezetésével pedig a pálcás árnytechnikával lehetett kísérletezni. Velük párhuzamosan Grosschmid Erik egy írásvetítő által kivetített homok- és vízfestésű játékra invitálta közönségét, mely technikából a Rózsakert Bábcsoport Pillanatképek című sziluett-játékában is láthattunk példát. A Total Art Nemzetközi Művészeti Egyesület műhelymunkája során a bábanimáció került terítékre, valamint minden este Lotte Reiniger árnybáb filmjeit vetítették. A Mikropódium kartonpapírból készíthető ujjbábokkal készült. Foglalkozásuk középpontjában a családi közös élmény állt, mivel a gyerekek által elkészített alkotások a szülőknek tartott előadáson azonnal életre kelhettek. Velük párhuzamosan a Manufaktor műhelyében ismerkedhettünk az ombrocinema technikájával.

A Karakulit Fesztivál az amatőr társulatok mellett figyelmet szentelt annak is, hogy a következő bábos generáció is bemutatkozási lehetőséget kapjon . A pozsonyi VSMU (Vysoká Škola Múzických Umení) egyetem bábtanszék hallgatói Ballada című előadása előzte meg a Záróperceket. A diákok izgalmas fénykísérleteikbe már korábban bevonták az érdeklődőket egy workshopon, mely során a fluoreszkáló tárgyjátékon túl megmozgatták a teret is.

Végezetül a Zárópercekben megünnepelhettük a fellépőket, sor került a díjak átadására, és köszönetet mondhattunk a szervezőknek, a MárkusZínház lelkes csapatának: Vajda Zsuzsának, Pilári Lilinek, Pilári Gábornak és Pilári Áronnak. Nélkülük nem jöhetett volna létre ez a pezsgő öt nap, mely során Pécs városa kilenc ország, közel 2000 látogató és számos kultúra találkozási pontjává válhatott.

U.i. Ha eddig még nem árultam volna el és ha eddig még nem jöttek volna rá, a Karakulit, a fesztivál elnevezése egy összetett szó: első felét a török karagöz (fekete), míg második tagját az indonéz kulit (báb) szavak adják.

Fotó: MárkusZínház/ Szentendrei fotográfia

Tovább a Karakulit galériába

További képek