„Követtük Katit, mint a kiskacsák”

Csak arra kell majd vigyázni, hogy a hangja ne vonja el a figyelmet arról, amit mond. Császár Erika bábszínész a 20 éves szombathelyi Mesebolt Bábszínház tagja: a társulatban az egyetlen, aki ott volt már az alapításnál is. Mindenkinek, aki ismeri: Csaszi. És nagyon sokan ismerik, hozzátartozik Szombathely kulturális-művészeti életéhez. De tényleg ismerjük-e?

Ritmusban próbálok fogalmazni

A Vojtina Bábszínház Tessék engem megmenteni! című kesztyűs bábjátékának közelgő bemutatója kapcsán interjú készült az előadás rendezőjével, SCHNEIDER JANKÓ-val.

„A legfontosabb: a játék”

Számos területen kipróbálta már magát, játszik a fesztiváldíjas A Hétfejű Tündérben, tervező a Vígszínház Óz, a csodák csodája előadásában, a Semmi című darab rendezéséért számos díjat kapott.
Interjú Hoffer Károly bábos tervező-rendezővel.

Istipisti és a kővirágok - bemutató a zalaegerszegi Griff Bábszínházban

Gimesi Dóra önéletrajzi ihletésű meséje alapján készült Istipisti és a kővirágok című zenés bábelőadást mutatja be Kovács Petra Eszter rendezésében a Griff Bábszínház április 1-én Zalaegerszegen.

Hamupipőke a Jászai Mari Színházban

A Hamupipőke a legismertebb, legtöbbször játszott mesék egyike. Nincs olyan gyerek, aki ne ismerné az árva lány történetét, akit igazságtalanul kihasznál mostohája, és aki végül mégis elnyeri a királyfi kegyeit. A kecskeméti Ciróka Bábszínház előadása számtalan díjat és elismerést kapott. E héten a tatabányai Jászai Mari Színházban láthatják az érdeklődők. Alábbiakban Nánay István kritikája olvasható, mely az Art Limes Báb-tár XIX. számában jelent meg.

Csató Kata rendezése a Kassai Bábszínházban

A Kassai Bábszínházat (Bábkové divadlo Košice), az ország negyedik professzionális bábszínházát 1959-ben alapították. Kelet-Szlovákiában az egyetlen ilyen társulat. Mindig egyedi dramaturgiát képviselt, színészei a legjobbak közé tartoznak. Csató Kata itt rendezte 2016 januárjában a „Rosszcsont Pauli” című bábjátékot.

Úgy tűntem volna el, mint a semmi…

A Vojtina Bábszínház legújabb kiállítása Szentirmai László grafikus, főiskolai oktató, a Magyar Bábjátékos Egyesület alapítója és elnöke munkásságát mutatja be „Jutalmam, hogy tehet/t/em” címmel.

Szökdelés a szerájból – Mozart / Novák

Mozart életében legtöbbet játszott műve szolgál alapul a Magyar Állami Operaház, a Moltopera és a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház koprodukciójában készült előadáshoz.

Vizuális dramaturgia a bábszínpadon – szakmai konferencia a Kabóca Bábszínházban

A Kabóca Bábszínház megalapításának 15. évfordulóját ünnepelte 2016 elején, amelyre ünnepi programsorozattal készült a társulat: egy egész héten keresztül kínáltak előadásokat, foglalkozásokat a nagyérdeműnek; a bábos szakmának pedig szakmai napot szerveztek.

A jó mese nem korhatáros

Új bemutatóra készül a Lilliput Társulat: A Négyszögletű Kerek Erdő című előadást február 26-án 17 órától mutatja be a társulat a Szigligeti Stúdióban. Szabó Attila író, rendező, dramaturg, bohócdoktor, jelen esetben pedig a darab rendezője és dramaturgja, akit ki is kérdeztünk az előadásról.