Benne vagyunk. Benne a Puck fesztivál közepében. Bábelőadások közvetlen hatását vagy még eleven emlékét ápoljuk, sorjázzuk, rendszerezzük magunkban, és gazdagabbak vagyunk már néhány élménnyel, ami annyira megérintett, hogy ezentúl már szervesen hozzánk tartozik.
Miközben a Kolozsváron megrendezett XV. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiváljának második napját, október 18-át vesszük górcső alá, rádöbbentünk, hogy az első körben meg sem említődött, hogy mi fán terem ez a fesztivál – nem tevődtek fel az egész rendezvény összefüggésében a színházi alapkérdések, holott ezek a paraméterek sokatmondóak lehetnek.
Tizenöt éves. Még nem felnőtt, de már nem gyermek. Sokan ismerik, sokan várják évről évre a találkozást vele, sokan emlékeznek rá, hogy milyen volt, és kíváncsiak, most milyen arcát mutatja. Sok arca van, amennyire kiszámíthatatlan, annyira beszámítható. Megbízhatóan megbízhatatlan. Igazi kamasz.
A FAMILIE FLÖZ Infinita című előadásának vendégjátéka.
A színház ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér – mondhatnánk Kodály Zoltán után szabadon. A német FAMILIE FLÖZ Művészetek Palotájában előadott maszkos színháza híven tükrözi a fenti gondolatot, hiszen a szavak nélküli előadás úgy mesélt nekünk, mint éjszaka az álmaink.
Magyarországi Bábszínházak XIII.Találkozója 2016. október 12-16. - Kecskemét.
Az előadásokat megvitató szakmai beszélgetések koordinátora: Vidovszky György. Az eszmecserét Novák Eszter rendező, Jászay Tamás kritikus és Marek Waszkiel a poznani Teatr Animacji igazgatója segítik.
Még mielőtt belecsapnék a lecsóba, elmondanám, hogy Nagyváradon mi a szokás. Még mielőtt elmondanám, mi a szokás, tudni illik, hogy a városnak van egy gyönyörű színháza: ez a Szigligeti Színház. A Szigligeti Színháznak három társulata van. Egy a színészeké, egy a táncosoké és egy a bábosoké.
A Budapest Bábszínház következő premierje egy ősbemutató, amelyre a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjaként kerül sor.
„Jaaajjj! - kiált fel boldog önfeledtséggel a Csodamalom nézőterén egy kisfiú, ahogy megjelenik az első báb, az öreg király a színpadon - hangjából vidám rácsodálkozás és teljes „gyönyörűség” érződik.
A Vojtina Bábszínház játszószínházban hamarosan bemutatják A sárig kicsi kígyó című mesét. A kamaraelőadás próbafolyamatáról és a közös munkáról ARANY ZOLTÁN zeneszerzővel, és ARANY-CSATÓ DÓRI muzsikussal beszélgettünk.
Míg a Vojtina Bábszínház színháztermében az Álomszövő Pendula próbái zajlanak, játszószínházukban A sárig kicsi kígyó címmel készül kamaraelőadás. A tervezés kihívásairól MAJOROS GYULA bábkészítőt kérdeztük.