„Mennyei rózsa, a nap” - Kulcsár Ferenc: Kerek világ közepében

Kulcsár Ferenc szülőföld-szerelme a vallomások vallomása: versei azt a tájat – Anonymus megnevezésével: „a Tisza és a Bodrog közti földet” – ölelik körül, amely érzésvilágának, anyanyelvének földajkálója volt. Miként könyvének alcíme mondja, jóllehet valójában gyermekversekről van szó, egyszerre akar szólni a kicsikhez és a nagyokhoz, hogy ki-ki saját kedve szerint ízlelgethesse humorral teli, tréfás, csúfolkodó és a történelmi kincseket aranyszakajtóba emelő szavait.

Éjszaka a színházban

Kortárs dráma, nyílt próba, felolvasószínház, workshop és táncház: október 7-én színes programkínálattal vár minden érdeklődőt az Éjszaka a színházban programsorozat, amelynek eseményein a nagyváradi Szigligeti Színház mindhárom társulata bemutatkozik.

A bábtervező mesél

Bródy Vera nem mesekönyvet írt – mégis mesés könyv lett a történetekből és bábrajzokból. Bródy Veráról mesélnek a kortársak: Molnár Gál Péter, Láng István és Szilágyi Dezső.

Pályázati felhívás a 2017. évi „Krajcsirovits Henrik – Városi Művészeti Ösztöndíj” elnyerésére

Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése a város művészeti életének támogatása érdekében Krajcsirovits Henrik –Városi Művészeti Ösztöndíj néven ösztöndíjat alapított, melyet a képzőművészet, az iparművészet, a zene- és táncművészet, a filmművészet, fotóművészet és az irodalom területén alkotók pályázat útján nyerhetnek el.

Sziget 2016 | változatos workshopok az ArtZone helyszínein

Idén harmadik alkalommal ad helyet az ArtZone a legváltozatosabb workshopoknak a kreativitás és képzőművészet jegyében a Szigeten.

Kokoschka babája, amikor Gergye Krisztián 40

A Kőszegi Várszínház évadzáró előadásának végén mindenfelé csillagszórók szikráznak a nézőtéren: Gergye Krisztián kortárstáncos-koreográfus-rendezőt ünnepli a közönség. Kőszegen született és pont 40 éves.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem a Művészetek Völgyében

A Színház- és Filmművészeti Egyetem a Művészetek Völgye keretén belül saját udvart kapott Taliándörögdön július 22. és 31. között. Az egyetem színész, filmes és rendezőszakos hallgatói estéről estére produkcióikkal mutatkoznak be, a drámainstruktor szakos növendékek pedig napközben kreatív drámafoglalkozásokkal várnak a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkit.

ZAJ-os CsomóPont

A CsomóPont Egyesület 2014 januárjában az erdélyi Háromszéken alakult meg. A fiatal alapítótagokhoz – építész, építész-grafikus, belsőépítész-formatervező, formatervező-grafikus, fotós, vállalkozó – a későbbiekben formatervező és természetfotós csatlakozott. Az egyesület első, nagyobb rendezvénye és egyben bemutatkozó megmozdulása a NOISE a fesztivál-szerű eseménysorozat, amely terveik szerint elősegíti a térség turisztikai fejlődését.

Sziget 2016 | Art of Freedom

A Sziget Fesztivál szervezői összegyűjtötték az Art of Freedom eddigi legizgalmasabb alkotásait, látványtervtől egészen a megvalósításig. Az idei pályázatra fantasztikus új tervek érkeztek, alig várják, hogy valóra váltsák és megmutathassák Sziget 2016-ra látogatóknak!

Metamorfózis | Ember és természet kapcsolata az Által-ér völgyében

A Metamorfózis kiállítása történeti ökológia jegyében mutatja be a környék históriáját az őskortól egészen napjainkig, a 20. században az iparosodásnak köszönhetően várossá duzzadó települések összekapcsolódásának korszakáig.